Ez (sem) hiányzott a Vidinek: Fiola hónapokra kidőlt

Szerző: Mátay Balázs

2023-03-27

Önmagában sincs kellemes helyzetben a MOL Fehérvár labdarúgó csapata, amelynek csapatkapitánya, motorja – azon kevesek egyike, aki mindig küzd, hajt -, Fiola Attila megsérült, így idő előtt kellett elhagynia a válogatott edzőtáborát, gyarapítva a piros-kékek problémáit. Mára kiderült, hogy a Sóstóra is csak nézőként léphet be egy darabig a kiváló védő, sérülése ugyanis súlyos, olyannyira, hogy már meg is műtötték…

Mint azt Dr. Kovács Tibor, a Vidi csapatorvosa a klub honlapján nyilatkozta, a játékoson már pénteken sikeres artroszkópos térdműtétet hajtottak végre, a rehabilitációja pedig várhatóan három hónap lesz.

Ennek tükrében a teljes gyógyulásig, addig, hogy már pályára is lépjen „Fityó”, legalább 4 hónapot kell várni, azaz ebben az idényben már nem lehet ott a csapatban, sőt, a következő idény startján sem lesz bevethető erős eséllyel, az első meccseket vélhetően még ki fogja hagyni, mint ahogy érdemben a nyári felkészülést is.

Fiola egyértelműen hiányozni fog a Vidiből a mostani idény hajrájában, nem tud segíteni csapatának, hogy minél előbb és minél jobban elmozduljon felfelé a tabellán a jelenlegi 9. helyről.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2023-03-27

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami