Elkezdődött az “új” Volán építése

Szerző: Mátay Balázs

2022-05-15

Alig lett vége az idénynek – ahogy az évről évre megszokott a jégkorongozóknál -, a vezetők lépnek az előtérbe és megkezdik a következő szezon csapatának kialakítását a Hydro Fehérvár AV19-nél. Nem lesz egyszerű a néhány hete befejeződött ICEHL-szezont felülmúló keretet összerakni, hiszen a Volán története legnagyobb sikerét érte el, amióta (2007) az osztrák bázisú nemzetközi ligában szerepel: ezüstérmes lett az európai szinten is komolyan jegyzett Red Bull Salzburg mögött és első magyar jégkorong csapatként indulhat a Bajnokok Ligájában is!

A válogatott sikeres világbajnoki szerepléséből ugyancsak kivették részüket a fehérvári hokisok, Erdély Csanád nem csak a csapat, az egész torna gólkirálya is lett harmadmagával, míg Hári János is a kanadai ponttáblázat élmezőnyében végzett. Magosi és Terbócs is pontokat, gólokat szerzett, kiválóan játszott, mint a vb-újonc Horváth Milán is a hátvédsorban. Őm mindannyian verétszerepet játszottak a  szlovéniai divízió 1/A-s torna ezüstérmében és az elit vb-re való újbóli feljutásban.

Ami tehát a FAV19 keretét illeti: a kezdőkapus, Tirronen Linzbe igazolt és váltótársa, Kornakker is távozik, de már meg is van az új hálóőr a helyére a kanadai (korábbi U20-as válogatott) Olivier Roy személyében, aki a következő idényre szóló szerződést írt alá, az utánpótlásból pedig az Ifj. Ocskay Akadémián és a Titánoknál edződött 20 éves Horváth Dominik került fel a “nagyokhoz”. A kapusedző is változott, egyik finn helyett jött a másik: Lipsanen helyett Nordman.

A mezőnyben egyelőre annyi a változás, hogy az elmúlt szezon légiósai közül mindenkinek lejárt a szerződése, ami persze nem jelenti azt, hogy egyikük sem marad, de nagy az esélye annak, hogy  teljesen új légiós-kontingenst kell igazolni. Az viszont ezzel ellentétben feltétlenül jó hír, hogy a magyar mag jórészt egyben marad, ugyanis Hárinak, Bartalisnak, Horváthnak, Terbócsnak, Mihály Ákosnak, Szabó Dánielnek, valamint az ifjoncok közül Dobmayernek, Rétfalvinak és Németh Kristófnak élő vagy most megújított szerződése van.

A vezetők tehát gőzerővel dolgoznak az új keret kialakításán, így a nyári holtszezonban is folyamatosak lesznek majd a Volános hokis hírek.

 



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. június
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Written by Mátay Balázs

2022-05-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami