Az elmúlt fordulókban feltűnő volt, hogy a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia női kosárlabda csaptának két légiósa közül az egyik – Asia Strong – hiányzott az NB I A-ban abszolút újonc alakulatból, a klub viszont nem közölt vele kapcsolatban semmit, így nem lehetett tudni, sérült, beteg, netán más áll a háttérben. Mostanra kiderült: az amerikai játékos távozott a DKKA-tól, de a bejelentéssel vártak addig, amíg nem találták meg a pótlását.
A „helyettes” a hazai élvonal egyik dobogóesélyes csapatától, a Szekszárdtól érkezett: a 24 éves, 193 cm magas center, az amerikai és svéd állampolgársággal rendelkező Precious Johnson január 12-én még a Tolna megyei csapat színeiben lépett pályára a DKKA ellen, négy nappal később már a DKKA csapatával edzett a Gáz utcai csarnokban.
Johnson a bajnok DVTK elleni hazai találkozón mutatkozhat be új alakulatában, január 26-án, vasárnap 18.00 órakor.
(Fotó: DKKA / Schwanner Róbert)
0 hozzászólás