Az Alba Lukács vezérletével simán hozta az első bronzcsatát

Szerző: Mátay Balázs

2022-06-15

Idegőrlő, szó szerint az utolsó századmásodpercig nyílt elődöntős csatát bukott el a címvédő Falco ellen az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben. A másik ágon a Kecskemét is szépen megizzasztotta a Körmendet, így egyik csapat sem lehetett a frissesség megtestesítője az egymás elleni bronzütközet első összecsapásán. Ehhez képest egészen jó kis meccset vívtak a felek, egészen a félidőig, majd aztán megrázta magát az Alba és 22 pontot vert riválisára az utolsó két negyedben, ami egy sima, 90-70-es győzelmet eredményezett.

Matthias Zollner alakulatában a 17 pontot, közte 3 triplát dobó Lukács Norbert volt a fő húzóerő, de Davis 15, s Fakuade 13 pontja is kellett a végül magabiztos sikerhez.Ezúttal még az is belefért, hogy Vojvoda „csak” 9, Smith 8, Stark 7, Pongó pedig 2 pontot dobjon, ami jóval szezonátlaguk alatt van.

Az egyik csapat második győzelméig tartó sorozatban a fehérvári gárda 1-0-ra vezet és ha behúzza a szombati, kecskeméti meccset is, máris viszi a bronzot. Persze a KTE nem adja majd könnyen magát, ez egészen biztos, úgyhogy sétagaloppra és gálára aligha számíthatnak az Albás fiúk.

Mindeközben a döntő első meccse is véget ért, a Falco 10 ponttal nyert a Körmend ellen, így kihasználta pályaelőnyét. Legalábbis elsőre. A vasi derbin sem várható a folytatásban könnyed szombathelyi gála, de kétségkívül a Falco a jobb éás esélyesebb alakulat.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2022-06-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami