Az Alba ismét elkapta a Szolnokot

Szerző: Mátay Balázs

2022-04-16

Harmadik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a férfi kosárlabda NB I felsőházának középszakaszában az Alba. A székesfehérvári együttes ezúttal nem „csak” jól játszott, hanem nyert is, mégpedig minden negyedet sikerrel abszolválva, a hajrában sem összeesve a Szolnok ellen 98-85-re. A kék-fehéreknél Vojvoda 21, Davis 17, Lukács és Pongó Marcell 14-14, Fakuade és Szabó Zsolt 11-11, Smith 10 pontot szerzett, azaz heten produkáltak két számjegyű dobóteljesítményt. Ezzel a sikerrel stabilizálta 4. helyét az Alba, amely a következő körben, április 20-án, szerdán Sopronba látogat az éppen mögötte álló SKC otthonába. Amennyiben nyer, nagyot lép a pályaelőnyös playoff pozíció megtartása felé.

A Szolnok ellen meglátszott, hogy két sérüléssel bajlódó kulcsjátékos, Fakuade és Davis is visszatérhetett – még Stark nem -, a korábbiakhoz képest „hosszabb” volt a hazai kispad és nagyobb a rotálási lehetősége Matthias Zollnernek. Ezért sem fordult az elő, ami a Körmend és a Falco ellen, hogy az utolsó percekig vezetett az Alba, mégis kikapott.

Lepattanózásban, védekezésben és támadásban egyaránt sokat lendített a fehérvári teljesítményen a két visszatérő. Már csak ezért is reméljük, hogy Stark ugyancsak mielőbb újra pályára léphet.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-04-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami