Az Alba elrontotta, pályahátrány a negyeddöntőben

Szerző: Mátay Balázs

2022-05-11

A felsőházi középszakaszban is folytatta hektikus szereplését az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata. Matthias Zollner együttese azok után, hogy győzött Szolnokon, az utolsó meccsén hazai pályán volt képes kikapni a Soprontól, így hiába egyenlő a győzelem-vereség mutatója a két alakulatnak és hiába lett még így is jobb egy picivel az Alba kosáraránya, az egymás elleni eredmények a SKC javára döntöttek, így a rájátszás első körében, ahol újfent ez a két gárda néz majd farkasszemet egymással, a fehérvári egyletnek minimum egyszer idegenben is nyernie kell, ha ott akar lenni az elődöntőben.

Márpedig ott akar, és a játékosállománya, erőssége okán ott is volna a helye. Csakhogy ezt a pályán most úgy kell bizonyítania, hogy nem elég minden második meccsen jól játszania, mindegyiken maximumon kell pörögnie.

A rájátszás jövő héten kezdődik és – bár ez nem lehet kifogás – nem túl jó előjelekkel, mert az éppen a hajrára kidőlő Stark után Smith sem volt bevethető a mai meccsen. Abban azért erősen bízhatnak az Albánál, hogy az állát fájlaló utóbbi kosaras a rájátszásban már ott lesz a pályán.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-05-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami