A világbajnokságot is megjárt fehérvári sprinter, a korábbi többszörös országos bajnok Szabó Dániel 60 méteren a második helyen végzett a fedettpályás atlétikai ob-n. Az ARAK atlétái emellett szereztek ötödik, hatodik és nyolcadik helyezéseket is.
A téli szezon legrangosabb magyarországi eseményén, az 50. Fedettpályás Atlétikai Magyar Bajnokságon az ARAK legjobbjai helytálltak. Az előzetes papírforma szerinti esélyeit valóra váltotta Szabó Dániel 60 méteren.
Az előfutamból 6.80-as, második legjobb idővel, futamgyőztesként, került a döntőbe, ahol csak a hazai pályán induló Boros Bence tudta maga mögé utasítani! A fináléban 6.75-öt teljesítő Szabó így a dobogó második fokára léphetett. Enesei Rita duplázott, 400 méteren és 800 méteren is rajhoz állt. A hosszabb távon sikerült előrébb végeznie, 2:14.38-al az ötödik, a rövidebb számában a tizenharmadik helyen zárt. Mészáros Balázs csak 200 méteren sprintelt, hosszú idő után tehetségének megfelelően. 22.07-re javította rövid pályás legjobbját, ami a hatodik helyet jelentette számára.
Az ARAK ugrói közül ketten is a hetedik helyen zártak. Kerék Patrik magasugrásban 195 cm-es teljesítménnyel jutott az első nyolcba. Távolugrásban Salamon András, az ARAK új utánpótlásedzője elevenítette fel tudását, ami 659-es eredménnyel, szintén a hetedik pozíciót jelentette. Nyolcadik helyen végzett Langmár Kata hármasugrásban, miután életében először, a 11 méteres gerendáról is sikerült érvényes ugrást bemutatnia. 60 méteren Trenka Ádám a tizenkilencedik, Csornai János a huszonkettedik. 200 méteren fordított lett a sorrend, Csornai a tizedik, Trenka a tizenhetedik helyen végzett. Langmár Kata távolugrásban pedig tizenötödikként zárt.
Február 24-25-én, a 16-19 évesek korosztályainak bajnokságával folytatódik a bajnokságok sorozata. – tájékoztatott az ARAK szakosztályvezetője, Tölgyesi Előd.
0 hozzászólás