Elvileg pénteken a MOL Esztergom ellen játszotta volna aktuális felkészülési mérkőzését a Alba FKC női kézilabda csapata, ám a meccs végül el sem kezdődött. A fehérvári klub nem közölt ezzel kapcsolatban semmit, ám az ellenfél igen. Az Esztergom Handball Facebook-oldalán azt írta, hogy „az ALBA Fehérvár a keretet érintő megbetegedések miatt lemondta a tervezett edzőmérkőzést, így az összecsapás nem kerül megrendezésre.”
Remélhetőleg nincs szó nagy problémáról, hiszen ez már a bajnoki felkészülés hajrája, ahol kiemelten fontosak a tesztmérkőzések. Az AFKC a következő – egyben utolsó – edzőmeccsét augusztus 28-án, csütörtökön, zárt kapuk mögött vívja a NEKA ellen.
Az első NB I-es bajnoki találkozóra szeptember 3-án, szerdán, hazai közönség előtt a DVSC ellen kerül sor 18.00 órakor.
0 hozzászólás