Alba Aréna – kosárra (is) hangolva

Meglehetősen sokan kérdezték a különböző fórumokon az elmúlt időszakban, hogy mitől multifunkcionális csarnok az Alba Aréna, sőt, akadtak bőven olyanok is, akik „jól értesülten” előre leszögezték, hogy ebbe az új létesítménybe a jégkorongosokon kívül ugyan más be sem teheti majd a lábát, mert ez bizony csak jégcsarnokként funkcionál majd. Nos, az ő pontosabb tájékoztatásukat is segítve örömmel jelentjük, hogy a fotók tanúsága és személyes tapasztalatunk alapján az Aréna valóban multifunkciós, kiválóan alkalmas például kosárlabda mérkőzések lebonyolítására. Ezt ma az Arconic-Alba Fehérvár játékosai ki is próbálhatták.

A csarnok illetékesei természetesen már korábban is elvégezték a különböző funkciók tesztelését, ám a legjobb, amikor a fő használók, a sportolók teszik meg ezt, ezért a jégfelületre kosárlabdára alkalmas játékteret varázsoltak, majd meghívták egy próbaedzésre az Albás fiúkat, akik örömmel vették az invitálást.

Az első kosarat a mester, Alejandro Zubillaga dobta az Arénában, aztán minden játékos számos alkalommal megtett ezt, miután a katalán mester dobótréninget vezényelt nekik.

A tesztelők láthatóan és hallhatóan elégedettek voltak a tapasztaltakkal, és kijelentették, hogy remélhetőleg a kiemeltebb mérkőzéseiket, első sorban nemzetközi kupameccseiket ebben az impozáns, 6000 fő befogadására alkalmas létesítményben játszhatják a jövőben.

Itt is megjegyezzük: az Alba Aréna megnyitójára április 19-én kerül sor egy Magyarország-Norvégia válogatott jégkorong mérkőzéssel, majd másnap újra összecsap egymással a két nemzeti egylet. Erre a két nyitónapra már nem lehet jegyet kapni, gyakorlatilag egy nap alatt elfogyott a 6000 belépő.

A hokis napok után rangos műkorcsolya viadal helyszíne lesz az Aréna, sőt, közben közönségkorcsolyára is adódik lehetőség! Egyelőre még nincs hivatalos bejelentés erről, de várhatóan májusban már koncert, majd egy – korábban már kommunikált – nagyszabású színházi előadás is lesz az Alba Arénában.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Mátay Balázs

2024-03-12

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami