Az első kilenc mérkőzésén hibátlan maradt a bajnokságban az Arconic-Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata, míg a címvédő Falco korán összesezdett egy vereséget, így csak loholt a tabellán Alejandro Zubillaga csapata után. Ez nyilvánvalóan alaposan felpaprikázta a honi mezőny messze legerősebb állományú alakulatát, ráadásul még jól is játszott, miközben az Alba az első negyed után összeomlott, így végül egy komoly pofonba szaladva 108-75-ös zakóval adta át a múltnak a veretlenségét, a Falcónak pedig a listavezető helyét.
Az Albában ezúttal (is) a 14 pontos Chambers produkciója volt elsődlegesen dicsérhető, miként a szintén 14 egységig jutó Vojvoda, a 16 pontot termelő Barnett és a 12 pontos Philmore is igyekezett, de ez most kevés volt.
A Falco erőt demonstrált, de ha ebből az lesz, mint tavaly, hogy majd a döntőben vívnak kiélezett csatákat, azt alighanem fehérvári oldalon mindenki aláírná.
A kilences győzelmi sorozat tehát odalett, ám lehet kezdeni egy újat. Ehhez az első lépést a Sopron ellen hazai környezetben lehet megtenni szombaton (december 2.) 19.30-kor.
0 hozzászólás