A PAFC nyerte a megyei derbit

Szerző: Mátay Balázs

2022-01-30

Egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen Favorov góljával a Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a MOL Fehérvárt és megelőzte a Ferencvárost a tabella élén. A Vidi ismét magának köszönheti vereségét, s azt, hogy 4. helyről előremozdulnia immár szinte lehetetlen lesz, dacára annak, hogy ebben az idénybe a Ferencváros is bukdácsol és a Puskás sem játszik világverő színvonalon. De legalább nyerni tud fontos meccseken, ellentétben a piros-kékekkel, és ne feledkezzünk meg az egyelőre még jól hasító Kisvárdáról se. Szabics Imre ismét bizonyította, hogy sokat kell még tanulnia vezetőedzőként, mert – nem először – képtelen volt belenyúlni a meccsbe hátrányban, nem véletlen volt elégedetlen a Vidi szurkolótábora, amely a jól ismert „kurva gyenge” mellett a „Szabics takarodj!” kiabálással fejezte ki nem tetszését a látottak miatt.

Félre értés ne essék: nem azzal van a baj, hogy a Vidi kikapott a Puskástól, ma ez már nem akkora meglepetés, mint lett volna 4-5 évvel ezelőtt, de az, ahogyan veszített, az valóban sok kérdőjelet felvethet a szurkolókban és minden Vidi szimpatizánsban. Szabics tekintetében azt, hogy miért képtelen jól meccselni? Miért vár a cserékkel az utolsó 5-10 percig akkor, amikor csapata már hátrányban van és támadnia kellene?? Miért csak 86. percben állítja be a házi legendát, Nikolicsot, miközben a meccsen semmit sem mutató új igazolás, Zulj ott lézengett végig a pályán, s  támadásban semmi haszna nem volt???

Persze, nem az edzőváltás az, amivel minden gondot meg lehet oldani, de amikor már sokadjára lép bele ugyanabba a folyómederbe egy csapat, negatív vonatkozásban, a játékoskeretet pedig érdemben a vezetők képtelenek bővíteni, erősíteni, akkor nincs más lehetőség. Még mindig sok van hátra a szezonból, oda lehet érni a dobogóra, még akár az élre is, de ehhez nem egy ilyen Vidi kell, egy sokkal élesebb, jobban jobban akaró és koncentráló Vidi és egy rátermettebb vezetőedző. Egy motiválni tudó, s a mérkőzéseken is jó döntéseket hozó tréner.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-01-30

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami