A Loki hozta a papírformát, a Volán nagyon nem, de kikapott az Alba és az AFKC is

Szerző: Mátay Balázs

2025-02-01

Eltántoríthatatlanul halad célja, a bajnoki finálé felé a férfi röplabda Extraligában a MÁV Előre Foxconn. A székesfehérvári alakulat a szegedi Vidux RSE-t verte hazai környezetben 3-0-ra, így tovább tapad a tabellán a listavezető-címvédő Kaposvárra. Pesti Marcell 14, Fazekas és Szabó 9-9, Eke pedig 8 pontot szerzett. Pesti mellett a „szokásos” másik két pontgyáros, Koci és Bakiri ezúttal sokat pihent, de ez is simán belefért.

Az  első szettben nem vacakolt sokat a Loki, 11-3-ra ellépett, majd 25-15-re könnyedén be is húzta a játékrész, nem úgy, mint a másodikat, amelyben már 5 pont is volt a vendégek előnye, de 9-14 után szépen lassan, de hatásosan magához tért az akkor már kulcsjátékosait egyre többet padoztató hazai egylet, amely azért – ha nem is díszlépésben – 25-22-re elvitte ezt az etapot is.

A harmadik, egyben utolsó játszmát újra könnyebben abszolválta Omar Pelillo gárdája, amely kicsit nehézkesebb kezdést követően, 7-7 után 16-8-ig, majd 25-14-ig robogtak, lezárva a mérkőzést.

A folytatásban a sereghajtó DKSE látogat az új MÁV Előre Röplabda Centerbe, február 8-án, szombaton 19.00 órakor.

Toronymagas favorit volt, ám – ahogy korábban már többször – most sem tudott kellően felpörögni és nyerni a jégkorong Magyar Kupában a Hydro Fehérvár AV19. Kis Dávid címvédő csapata a döntőben Gaunce góljával vezetett a Ferencváros ellen, aztán – Horváth Dominik kapussal az élen – sokat bizonytalankodott védekezésben, így a zöld-fehérek egyenlítettek ,majd elléptek két góllal, s megérdemelten nyertek is 3-1-re.

Valamiképp meg kell találni az okát, hogy – a tavalyi finálé kivétel volt – miért nem képes rendre behúzni az egyetlen hazai megmérettetést, amin részt tud venni az ICEHL mellett. Az rendben van, hogy a bajnoki hajrában kell jégre lépni, amikor már fáradtak a csapatok, de részint igaz ez az ellenfélre is, ráadásul az osztrák bázisú nemzetközi liga sokkal erősebb, ennek megfelelően pedig a Volán is jóval erősebb, mint az Erste Ligában szereplő hazai alakulatok, így a Fradi is.

Mindig favorit a Hydro Fehérvár AV19, de rendre elhasal az utolsó akadálynál. Most is sokkal esélyesebb volt, mint a zöld-fehérek, de egyszerűen a 1-0 után képtelen volt kihasználni a lélektani előnyt és eldönteni a meccset, inkább még tompábbá vált, mint addig és a kulcspillanatokban jobban koncentráló, élesebb Ferencváros ezzel maximálisan élni tudott.

Remélhetőleg az ICEHL alapszakasz véghajrájában, a hátralévő négy mérkőzésen bizonyítják Háriék, hogy ennél sokkal jobbak. Legközelebb erre idegenben, a sereghajtó Innsbruck vendégeként lesz lehetősége, február 13-án este. Addig lesz idő regenerálni, pihenni, készülni, ami most jól is jön.

Három negyedet is megnyert, ám azt az egyet, amit nem, nagyon elbukta, így bosszantó, 95-91-es vereséget szenvedett a ZTE KK vendégeként a férfi kosárlabda NB I/A-ban az Alba Fehérvár. Alejandro Zubillaga csapatában Horne 31, Thomas 21, Medford 11 pontot szórt, de ez is kevés volt az üdvösséghez, így a tabellán újra hátralépett kettőt, a 7. helyig.

A meccset nagyon rosszul kezdte az Alba, amely 3-10 után gyorsan összekapta magát és a negyed végéig át is vette a vezetést (30-27), csakhogy a második etapban jött a már-már szokásos mélyrepülés, így a házigazdák a nagyszünetre elléptek 10 ponttal.

A fordulást követően többször is felzárkóztak, sőt át is vették a vezetést Vojvodáék, de a végjáték megint nem sikerült, ezért a zalaiak otthon tartották a pontokat. Kár érte, mert a ZTE nagyon erős saját csarnokában, s bizony komoly fegyvertény lett volna  legyőzése, amihez nagyon közel állt az Alba.

A fehérvári egylet a következő fordulóban, február 9-én, 16.00 órakor a régi rivális Szolnokot fogadják a győzelem reményében.

Nem tudott javítani a negatív fehérvári sportmérlegen szombaton este az Alba FKC női kézilabda csapat sem az NB I-ben. Suzana Lazovic alakulata félidőben még vezetett Vácon három góllal, de az utolsó bő negyedórára nagyon feljavuló ellenfél fordított és 28-26-ra győzött.

Az AFKC a hajrá előtt öt góllal vezetett már, de a Vác ekkor nagyon összeszedte magát, az Alba pedig elvesztette a fonalat. 10 perccel a zárás előtt egyenlítettek a hazaiak, 22-19 után 7 percig képtelenek voltak betalálni a fehérváriak, így az ebben az időszakban futott hazai 6-0 el is döntött mindent.

Az AFKC-s hölgyeknek február 9-én hazai pályán kötelező lesz legyőzniük a rivális Budaörsöt, mert már csak jobb gólkülönbségük okán állnak a kieső pozícióban tanyázó Békéscsaba előtt.

(Fotó: AFKC, MÁV Előre, AV19, ZTE KK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. február
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728  

Written by Mátay Balázs

2025-02-01

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This