A csoda határán: Fiola a hős, Eb-pont a világbajnok ellen!

Szerző: garanddesign

2021-06-19

Ízlelgessük és memorizáljuk a szituációt: az első félidő hosszabbításában (46. perc) Fiola-Sallai háromszögelés után Fiola Attila az elé visszapörgetett labdával a bal oldalon betört a 16-osra a világbajnoki címvédő francia válogatott védői között, a – többek között – BL-győztes Bayern München klasszist, Pavard-t megelőzve, majd Varane (Real Madrid 3 x BL-győztes, világbajnok) és Kimpembe (PSG) (szorításában megnézte a jobb alsó sarkot, sőt, oda is rúgta a labdát 7 méterről. Lloris kapus nem érhetett oda. Az a Fiola talált be, aki 31 éves koráig – ezzel együtt – összesen öt gólt szerzett tétmeccseken felnőtt mérkőzéseken. Ugye, hihetetlen? Pedig ez történt, s ha már így alakult, azon már nem csodálkozhatunk, hogy jó 20 percig vezettünk a torna talán legnagyobb esélyese ellen, amelynek egyenlítő góljához jókora szerencse (ahogy a portugálok ellen, most is Willi Orban-ról pattant rossz helyre a labda Mbappé jobb oldali beadását követően) kellett és egy klasszis, higgad befejezés, amely a Barcelona szupersztárja, Griezmann személyében érkezett. 1-1 a vége, és lehet hiányérzetünk!

 

Hogy is mondta anno, 1988-ban, a szöuli olimpián az úszást (is) közvetítő rádióriporter-ikon, Török László, amikor az alig 14 éves Egerszegi Krisztina megnyerte az aranyat 200 háton? „ilyen nincs, és mégis van!!!?” No, ez pont ráillik erre a magyar-franciára is. Mert nem egy barátságos, tingli-tangli meccsen, egy gálázó, lazázó francia válogatott ellen értünk el 1-1-et, hanem az aktuális világbajnok ellen, a minden poszton és a kispadon is csak világklasszisokat felvonultató egylet ellen, amely előtte 4 nappal Münchenben verte meg az előző vb-győztes németeket, teljesen megérdemelten. Most lehet igazán sajnálni a portugálok elleni utolsó 6+4 percet, amikor elment a döntetlen. Most nem ment el, sőt! Ha egy picivel több szerencsénk van, s abba a bizonyos jobb oldali beadásba nem csak belekapni tud, a labdát így éppen Griezmann elé tolva Willi Orban, akkor… Azonban ne legyünk elégedetlenek, mert ez így is hősköltemény.

A közönség újra parádés volt, 35 fokban, a legmelegebb délutáni forróságban a Puskás Aréna katlanában is végig több, mint 50 ezren biztatták lankadatlanul a mieinket, Le a kalappal előttük is, mindenki előtt, akinek ezt a csodás élményt köszönhetjük! Rendkívül kíváncsi lennék, erre hogyan varrnak gombot a „stadionozók”???! Miért kellett új Puskás Aréna, miért kell ennyi sportlétesítményt építeni, főleg ennyi stadiont? Ezért, ami ma történt. Ezért az élményért, ami egy egész országot boldoggá tett, még az állandó kritikusokat is, akik ugyancsak csintalan gyerekként ugráltak Fiola góljánál és üvöltöttek extázisban. Az ilyen élmények hatására kapnak inspirációt a gyerekek ahhoz, hogy mém-bajnokok helyett sportolók akarjanak lenni. Ismerős, ugye: ép testben, ép lélek… Merthogy ez máshogy nem megy, csak akkor, ha vannak jó példák és példaképek. Most vannak. Hosszú idő után. Nem a szoknyás bácsiknak kell az óvodába járniuk érzékenyíteni a kicsiket, hanem a labdát és a sport, a testkultúra értékeit kell nekik bevinni, bemutatni. Ugye, fiúk, lányok, megérett a „stadionozós” blődséget újabb kampányelemre cserélni?

Most pedig egy kis „hazai”: a kezdőcsapat tagja volt és végig játszotta a mérkőzést a MOL Fehérvár FC két védekező, de a támadásokat is remekül támogató spílere, az éppen franciából kicsit magyarrá váló (anno Griezmann csapattársakét volt utánpótlás Európa-bajnok (U19), még francia színekben) Loic Nego és a mostani találkozón egycsapásra híressé vált Fiola Attila. Ez a srác 31 éves koráig az NB I-ben három csapatában (Paks, Puskás, Vidi) összesen három gólig jutott – mindegyikben egyet-egyet szerzett – csaknem 10 éves első osztályú pályafutása alatt, a válogatottban pedig az Andorra ellen tavaly jegyzett fejese után most éppen a világbajnoknak talált be, lábbal, Ha azt is hozzátesszük, hogy volt még egy ígéretes szituáció, amikor másik fehérvári csapattársa, Nikolics átadásába éppencsak bele tudott piszkálni egy francia, ezért nem került újabb gólhelyzetbe a védő, akkor kiváltképp príma az összkép. Mára kijelenthető: a válogatott alapembere.

Nego is jól játszott honfitársai ellen, végig zakatolt, elől-hátul voltak jó megoldásai, s főleg Nikolics beszállása után érezte jól magát a pályán, s éppen Nikóval volt több, a Vidben már jól begyakorolt összjátéka, amelyek végül nem vezettek eredményre, de érződött a két játékos közötti összhang. És akkor végül Nikolics Nemanja: az első félidő közepén a fejére kapott ütést követően lecserélt Szalai helyére érkezett, s bár egészen más stílusú támadó, mint a Mainz csatára, amit ő tud még 33 évesen is, azt kitette a pályára, kivéve a góllövést. Ugyanakkor megmutatta, hogy igazi csapatjátékos, ha kellett a sorfalban lövette ki magát, ha kellett, hátul szerelte Mbappét, vagy a középpályán szerzett szemfülesen labdát Kanté elől. Mind a három fehérvári sokat tett hozzá a magyar nemzeti tizenegy bravúros pontszerzéséhez, de a hős, kétségkívül a gólszerző Fiola volt. csak így tovább!

A képen éppen Kimpembe által „meglovagolt” Nikolics és minden magyar játékos; az újra parádásan védő Gulácsi, a 88 percet végigrobotoló Kleinheisler, a szintén rengeteget futó és szerelő Nagy Ádám, a megint sallangmentes és stabil pillér Szalai Attila, az elől lendületes és harcos Sallai Roland, s lehetne még sorolni, IGAZI CSAPAT volt ma ismét a magyar! Összességében Marco Rossi együttese megint megmutatta, hogy ma már a világelitnek is illik komolyan venni, hiszen a portugálok után a franciákat is megszorongatta. Ezzel üzent a németeknek is: Münchenben sem adjuk meg magunkat! Amennyiben fizikálisan úgy bírják a mieink a csoportzáró derbin, mit ezen a két találkozón, akkor még a dupla csodaszámba menő továbbjutás sem lehetetlen. Mert álmodozni van alapunk, s miért ne tehetnénk? Persze, maradjunk a realitás talaján: már az is több, mint bravúr, hogy van egy pontunk, ilyen csapatok társaságában. Hajrá magyarok!!!
(Fotó: UEFA.com / MLSZ)
Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-06-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami