1985. május 22. Ez a nap máig a magyar klubfutball kiemelkedő napja, amikor egy vidéki csapat, a Videoton SC alakulata Madridban, a méltán híres Real otthonában aratott 1-0-ás sikerével feltette a koronát dicsőséges UEFA-kupás menetelésére, s bár összesítésben a spanyol királyi gárda világsztárjai nyertek 3-1-re, és emelhették fel a trófeát, aligha feledi bárki, aki megélhette, hogy csaknem 100 ezer (!!!) néző éltette a kupagyőztes mellett a székesfehérvári piros-kékeket a Bernabéu Stadionban. Kovács Ferenc mesteredző csapatának akkori menetelése máig páratlan a magyar fociban, s gyaníthatóan egy darabig még az is marad, főleg, hogy mindezt légiósok nélkül, csak magyar játékosokkal érte el!

A Videoton SC sikerének értékét növeli, hogy ezt egy olyan korban produkálta, amikor hazánkban erős főváros centrikusság működött, s az NB I-ben a budapesti „nagyok”, a Ferencváros, az Újpest, a Honvéd (ebben az időben éppen a Détári-féle kispesti egylet volt az uralkodó), a Vasas és az MTK jóval erőteljesebb támogatást kapott minden téren, mint a vidéki csapatok. Ennek okán (is) ez a kiváló kohéziójú, Kovács Ferenc által csúcsra járatott garnitúra is „csak” bronzérmes tudott lenni…

Az európai kupaporondon 1984 őszén először a Csehszlovák bajnokság „Honvédjét”, a Dukla Praha-t verték ki Csongrádiék igen komoly csatában 1-0-ás összesítéssel (itthon 1-0, Prágában hősies védekezéssel 0-0 lett a végeredmény), majd jött a Paris SG elleni tripla siker, hiszen a hazai első visszavágó meccset 2-0-ás állásnál, köd miatt lefújta a játékvezető, de a másnapi újrajátszást is a Vidi nyerte 1-0-ra Májer Lajos szemfüles góljával. Mindezt azok után, hogy az odavágón Párizsban már lefocizták egyszer az Európa-bajnokokkal és nemzetközi sztárokkal felálló francia élgárdát, amely csak a hajrában, 0-4 után tudott szépíteni 2-4-re!

Ezt követően már országos ügy volt a fehérvári fiúk szereplése, a Partizan Beograd elleni csodás és szintén emlékezetes 5-0-ás első találkozón Szabó József 4 gólt vágott, s összességében az egész UEFA-sorozat gólkirálya is lett később a maga 7 (+1 a ködös meccsen szerzett találat) góljával, ami azóta is megközelíthetetlen egy magyar játékosnak a nemzetközi kupák bármelyikében! A belgrádi visszavágó 2 -0-ás szerb (akkor még jugoszláv) győzelme ellenére simán masírozott a negyeddöntőbe a piros-kék armada.

Oda, ahol a Manchester United sztárjai vártak rá. De ez csapatjáték, aminek magas szintű, szervezett verziójával – és némi szerencsével – felvértezve a klasszis egyéni képességeken is felül lehet kerekedni. Iskolapéldája volt ennek ez a párharc. Ha pontozásra játsszák a focit, már az első meccsen behozhatatlan előnyre tettek volna szert a MU vörös ördögei, csakhogy temérdek helyzetük mellett csak egy gólt tudtak összehozni, amit a sáros, mély talajnak is köszönhetően egy jól eltalált Wittmann Géza szabadrúgással sikerült egalizálni a fehérvári visszavágón, majd egészen a 11-es párbajig hősiesen kihúzni. Ott aztán egy büntetőt felé lőttek az angolok, egyet Disztl Péter védett, hogy aztán Vadász Imre a mindent eldöntő, továbbjutást jelentő 11-esét követően – ahogy ő fogalmazott – el tudott volna futni sprintben, lendületből a közeli Ikarus pályáig…

Az elődöntőben aztán a hazai 3-1 után egy thrillerbe torkolló (ki ne emlékezne Csuhay 89. percben lőtt igen szerencsés, de rendkívül fontos góljára, ami után a már fiesztázó szarajevói stadion gyászos csendbe borult) 1-2 jött a „jugó” (ma bosnyák) Zseljeznicsar ellen, amivel kiteljesedett a fehérvári csoda, UEFA-kupa döntőbe jutott a Videoton SC! Ha a PSG és a MU nem volt elég sztárcsapatnak, akkor jött a fináléban a legnagyobb, aki csak lehetett, a Real Madrid! És nem csak jött, látott és győzött is…

Az első, fehérvári meccsen legalábbis, amit rendkívül tartalékosan volt kénytelen megvívni a piros-kék csapat. Hiányzott a kapitány Csongrádi, az ördöngős szélső, Májer és a gólvágó Szabó József is, azaz a Vidi addigi góljainak kétharmadát szerző három spíler nem léphetett pályára!!! Márpedig nélkülük nem volt, nem lehetett az igazi a rendkívüli hátránya ellenére is remekül küzdő hazai alakulat, amely méltán kapott a 0-3 ellenére is szűnni nem akaró vastapsot az ácsolt pótlelátókon, az eredményjelzőn és a világítótesteken is lógó, mintegy 40 ezer szurkolótól.

A visszavágón már a nagy hármas is bevethető volt, mégha nem is ezer százalékos állapotban, de ez is sokat jelentett, mert bár a csaknem 100 ezer hazai néző által hajtott királyi gárda korán büntetőhöz jutott, a világbajnok argentin szélső, Valdano 11-esét Disztl Péter megfogta, s azt követően sem tudta bevenni portáját a félelmetes Butragueno, Santillana, Valdano trió, kiegészülve az Eb-ezüstérmes támadó, illetve támadó középpályás klasszisokkal, Míchellel és Juanitóval sem.

A slusszpoén Májer Lajos 86. percben eleresztett jobb felső sarkos lövése volt, ami feltette a koronát a Videoton menetelésére. Mindenki örült, mindenki ünnepelt, mindenki győzött. Még a vesztesek is! Azóta bámulattal adózunk ezeknek a focihősöknek, máig könnybe lábad sokunk szeme, ha erre a csapatra és erre a varázslatos menetelésre emlékezünk.