Az A jelű négyes két találkozójával kezdődött a csoportmérkőzések utolsó köre a részben magyar rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. A már két forduló után továbbjutott olaszok becsülettel, 1-0-ás győzelemmel lehozták a Wales elleni találkozójukat is, ennek ellenére Bale-ék kaparintották meg a második pozíciót és a biztos nyolcaddöntős helyet, mivel Svájc "csak" 3-1-re nyert Törökország ellen, így gyengébb lett a gólmutatója, mint riválisának. Ettől függetlenül 4 pontjával szinte biztosan ott lesz a legjobb három csoportharmadik között és továbbjut a helvét alakulat is.
 
A törökök búcsúja nem akkora meglepetés, ám az mindenképpen, hogy mindhárom meccsüket nagyon simán elbukták, amit az 1-8-as gólkülönbség kiválóan érzékeltet. Hétfőn a B és a C-csoportokban is kiegyenesednek a kérdőjelek. Előbbiben a már továbbjutó Belgium a 3 pontos finnekkel, a szintén 3 pontos oroszok pedig az Eriksen-sokk okán is nulla pontos Dániával csapnak össze. Mindazonáltal a papírforma belga és dán győzelmet ígér, s ebben az eseten lesz keveredés rendesen, mert három három pontos csapat tülekedne a második helyért. A C-csoportban az első hollandok a tök utolsó Észak-Macedóniával, a második helyre pedig egyaránt esélyes Ukrajna Ausztriával csap össze. Itt is lesznek jócskán izgalmak.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

VPannónia Szíve

2021. július 29. csütörtök 07:08,
Márta, Márti és Flóra napja van.
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com