Bár több csapattal is hírbe hozták, s volt több ajánlata külföldről és az NB I-ből is, úgy döntött, hogy a MOL Fehérvár FC-ben folytatja pályafutását Marcel Heister. A Ferencvárossal három bajnoki címet begyűjtő, német és horvát állampolgársággal is rendelkező védő komoly erősítés lehet a Vidinek. Azt nem tudni, hogy hány évre írt alá Fehérvárra Heister, de mivel úgy nyilatkozott; száma az volt a döntő érv, hogy hosszú távon számítanak rá a piros-kékek vezetői, ezért legalább 2-3 éves szerződésről lehet szó. A 28 éves játékos az EKL-ben mutatkozhat be tétmeccsen a Vidiben, amely az új európai sorozatban az első selejtező körben az örmény Ararat Jerevánnal, majd továbbjutása esetén - nagy valószínűséggel - a lengyel Slask Wroclavval mérkőzhet meg júliusban. Az NB I sorsolása is elkészült ma, a Vidi ismét Zalaegerszegen kezd majd (az EKL-meccsek miatt) valószínűleg augusztus 1-jén, majd már a második körben jön a Fradi elleni hazai szuperrangadó.
 
Az első három forduló párosítása:
 

1. forduló - július 30-31. - augusztus 1.

Gyirmót FC Győr - MTK Budapest
FTC - Kisvárda Master Good
ZTE FC - MOL Fehérvár FC
Paksi FC - Mezőkövesd Zsóry FC
Újpest FC - Puskás Akadémia FC
Budapest Honvéd FC - DVSC

2. forduló - augusztus 7-8-9.

DVSC - Újpest FC
Puskás Akadémia FC - Paksi FC
Mezőkövesd Zsóry FC - ZTE FC
MOL Fehérvár FC - FTC
Kisvárda Master Good - Gyirmót FC Győr
MTK Budapest - Budapest Honvéd FC

3. forduló - augusztus 13-14-15.

Gyirmót FC Győr - MOL Fehérvár FC
FTC - Mezőkövesd Zsóry FC
ZTE FC - Puskás Akadémia FC
Paksi FC - DVSC
Újpest FC - Budapest Honvéd FC
MTK Budapest - Kisvárda Master Good

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

VPannónia Szíve

2021. július 29. csütörtök 08:27,
Márta, Márti és Flóra napja van.
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com