Folytatódnak az óriásbábos hétvégék a Belvárosban: a középkort idéző szombat délutánok már a Székesfehérvári Királyi Napokra és a Koronázási Ünnepi Játékokra hangolnak. Az augusztus 5-ig tartó sorozatban a királyi fenségeket régizenészek és hagyományőrző csapatok kísérik: július 29-én, szombaton 17 órától Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla király vonul végig a Fő utcán. A program este hatkor a Zichy ligetben, a Zenepavilonnál az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeinek műsorával zárul.
A Királyok a Belvárosban sorozat évek óta nagyon népszerű, a szombati programokon minden alkalommal népes közönség gyűlik össze, hogy találkozzon a királyi óriásbáb-család tagjaival. A sorozat negyedik „epizódjában”, július 29-én, szombaton 17 órától Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla király „fogadja” az alattvalókat a belvárosban.
Az óriásbábokat ezúttal az I. András Király Lovagrend tagjai kísérik a Fő utcán, akik bemutatót is tartanak az Országalmánál. A lovagrendet 2004-ben alapították, célja a magyar katonai hagyományok kutatása és bemutatása. Elsősorban az Árpád-házi királyok, azon belül I. András korával foglalkoznak, de néhány fegyverük, ruházatuk már a késői középkort idézi. A rendezvényeken harcosaik és úrhölgyeik korhű ruházatot, illetve vértezetet viselnek, bemutatóik, amelyek nemcsak látványosak, de igen szórakoztatóak is, minden alkalommal emlékezetes pillanatokat szereznek a történelem iránt érdeklődőknek.
A menet 17 órakor indul a Vörösmarty Színháztól, a bemutatók a Mátyás király-emlékműnél és az Országalmánál lesznek. Az óriásbábokat Haraszti Zsigmond mutatja be, a zenei aláfestést a Tabulatúra Régizene Együttes szolgáltatja. A 2000-ben alakult zenekar célja a középkori, a reneszánsz és a korabarokk, valamint a történelmi Magyarország területén valaha elterjedt magyar vonatkozású zene megismertetése, bemutatása. Historikus hangszereken, lehetőség szerint korhű hangszerelésben játszanak, ami a koncertek hangulatát és az előadás hitelességét is emeli. Hat saját nagylemezük mellett számos más zenei felvételen, történelmi témájú filmben és színpadi darabban is közreműködtek.
A program zárásaként 18 órától a Zichy ligetben az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeinek játékát élvezheti a hallgatóság. Műsorukban Mozart és Bartók Béla műveit hallhatjuk. A vonósnégyes tagjai: Bujtor Balázs (1. hegedű), Pápai-Márkus Júlia (2. hegedű), Kiss Katalin (brácsa), Valkó Béla (cselló).
(SZKKK)
0 hozzászólás