A belvárosi útvonalon zajló félmaratonra idén is nagy az érdeklődés. A jövő hét vasárnap megrendezésre kerülő futóversenyen a legjobb sportolók pénzdíjakért küzdhetnek, de a verseny helyszínére kilátogató családok sem fognak unatkozni.
A szervezők igazi futófesztivált szeretnének rendezni, így most is több korcsoportban, összesen négy távon – 21 kilométer, 14 kilométer, 7 kilométer és 3×7 kilométer váltó – várják a jelentkezőket az április 16-án, vasárnap 10.00 órakor rajtoló versenyre. Nem maradnak futás nélkül a gyermekek sem, nekik a felnőttek rajtját követően, 10.15 órakor indul egy rövidebb verseny. A nevezéseket az Alba Triatlon SE honlapján április 11-ig, ide kattintva adhatják le az érdeklődők.
Czettl Andrea, az Alba Triatlon SE elnöke, egyben a verseny főszervezője arról tájékoztatott, hogy az elmúlt napokban is folyamatosan jelentkeztek a futók, összesen pedig már több mint 500-an neveztek. Az elnök mindenkit arra biztat, hogy április 11-ig adja le nevezését, hiszen az utolsó napokban mindig nagy a roham. Érdekesség az idei verseny kapcsán, hogy a versenyközpont átkerül a Zichy ligethez, így nagyobb expo területen találkozhatnak a programokkal, aktivitásokkal a résztvevők.
A Cerbona Fehérvár Félmaraton idén is a jótékonyság jegyében zajlik: minden beérkezett nevezésből 1000 forintot a Szegényeket Támogató Alapítvány részére juttatnak el.
0 hozzászólás