Kiváló programok a Magyar Kultúra Napján

Szerző: Media24

2022-01-19

Több programmal is készülnek a fehérvári civil közösségek is a Magyar Kultúra Napjának alkalmából. Nyílt kóruspróba, ünnepi műsorválogatás, kiállítás és magyar népmese előadás is látható lesz a hétvégén.

A Magyar Kultúra Napját immár 33 éve ünnepeljük minden évben január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát. A minden évben megannyi rendezvényt felvonultató jeles napból a városi intézmények mellett székesfehérvári szervezetek, közösségek is tevékenyen kiveszik a részüket. A Vox Mirabilis Kamarakórus 2022. január 21-én, pénteken 18 órától tartja hagyományos nyílt kóruspróbáját, ahol kifejezetten magyar nyelvű kórusműveket tanulnak majd. A Krisztus Király Plébánia Közösségi Házában megrendezésre kerülő ünnepi alkalmon Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Karai József, Birtalan József, Farkas Ferenc és Fasang Árpád egy-egy kórusműve csendül majd fel, a műveket ismerteti és a kóruspróbát tartja: Zemlényi Katica. Minden érdeklődőt, az éneklésbe bekapcsolódni vágyót szeretettel várnak.

A Pelikán Galériában január 21-én, pénteken 18 órakor nyílik Kőnig Frigyes festőművész kiállítása. A Székesfehérvári Művészek Társasága és a Szent István Király Múzeum ezen programja is csatlakozik a Magyar Kultúra Napjához. A B Pictures 2020-2022 című tárlatról részletesen korábbi közleményünkben olvashatnak.

A Magyar Kultúra Napján, január 22-én az Igézőben 18 órától egy magyar népmese lesz hallható és látható, majd 19 órától az Örökség Csoport adja elő Schwechtje Mihály darabját. A kortárs szerző Örökség című műve a program szerint erős dráma: mindenkihez szól és elgondolkodtatja a nézőt. A jegyárakról és a további részletekről közösségi oldalukon olvashatnak.

A Köfém Művelődési Házban január 20-án, csütörtökön 16 órától tartanak ünnepi műsort. Ennek során az intézményben működő klubok, csoportok és közösségek tagjai találkoznak, köszöntőt mond Simon József igazgató, valamint közreműködnek a Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum diákjai is.

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete január 22-én 10 és 16 óra között nyitott műhellyel várja a látogatókat a Rác utca 27. szám alatt található Kézművesek Házában. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az egyesület munkájába, és érdekességeket hallhatnak a régi Rác utca történetéről. A nap folyamán a felnőtteknek kézműves bemutatót, a gyermekeknek pedig kézműves foglalkozást tartanak 10 és 14 óra között. További részletekről a Kézművesek Háza közösségi oldalán tájékozódhatnak.

(ÖKK)

 



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. május
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Written by Media24

2022-01-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami