Négy bíróság körözte, Budapesten fogták el a mezőszentgyörgyi férfit

Szerző: Media24

2022-08-19

A Polgárdi Rendőrőrs körzeti megbízottjának egy többszörösen körözött férfival kapcsolatban jutottak értékes információk a tudomására 2022 augusztusának elején. Értesülései és az időközben összegyűjtött adatok alapján a 31 éves mezőszentgyörgyi lakos egy budapesti társasház második emeleti lakásában bujkál a hatóságok elől.

Az információk helytállóságáról 2022. augusztus 18-án kollégáival, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársaival közös, összehangolt akció során a körzeti megbízott személyesen is meggyőződhetett, miután a XIII. kerületi lakásba bejutva megtalálták a keresett személyt. A 31 éves férfi ellen a Székesfehérvári Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja csalás, a Tatabányai Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja ugyancsak csalás, továbbá járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt bocsátott ki körözést. A jogsértésekből adódó szankciók sora itt még nem ért véget, a férfi ellen ugyanis a Székesfehérvári Járásbíróság lopás, míg a Budakörnyéki Járásbíróság csalás bűncselekmény elkövetése miatt rendelt el körözést.

Az egyenruhások a jogsértéseket halmozó férfit a helyszínen elfogták és a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, hogy rendőri segédlettel megkezdhesse egy korábbi csalás elkövetése miatt elrendelt szabadságvesztés büntetésének letöltését.

(FMRFK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Media24

2022-08-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Nincs szó gyermekrablásról!

Nincs szó gyermekrablásról!

Egy korábbi körözés és a hozzá kapcsolt téves információ önálló életre kelt a közösségi oldalakon, ami riadalmat...

Share This