Közös ellenőrzés a vasúti átjárók biztonságáért

A Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány (ILCAD) keretein belül a Sárbogárdi Rendőrkapitányság munkatársai a MÁV Zrt. vasútbiztonsági szakemberével közösen Sárbogárd egyik nagy forgalmú vasúti átjárójában hívták fel az arra közlekedők figyelmét a vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak betartására. Az ellenőrzés legfőbb célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet arra, hogy maguk a közlekedők tehetnek a legtöbbet a balesetek megelőzéséért.

A közlekedési szakemberek az ellenőrzés alkalmával kirívó közlekedési szabályszegéssel nem találkoztak, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok részéről az egyéni felelősségtudat a körültekintő és figyelmes közlekedés mellett elengedhetetlen fontosságú. Különösen lényeges az óvatos áthaladás a felújított vonalak mentén, mert ezeken a szakaszokon már nagyobb sebességgel, ugyanakkor csendesebben haladnák át a vonatok. Életveszélyes lehet, ha valaki a tiltó jelzés ellenére, megfelelő körültekintés nélkül halad át a síneken, azt gondolván, hogy úgyis meghallja az érkező szerelvény hangját.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad!

  • A vasúti átjárón csak folyamatosan – megállás nélkül – legalább 5 km/h átlagsebességgel lehet áthaladni!
  • Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben lehet ráhajtani, ha a teljes sorompó mindként sorompórúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.
  • A vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt előzni TILOS!

A balesetek visszaszorítása érdekében a MÁV áprilisban indította el vasútbiztonsági kampányát, és ezzel a www.mav.hu/erjhaza oldalt. A rendőrséggel közös ellenőrzések során a vasútbiztonsági szakemberek a vasúti átjárók közvetlen közelében szóban és tájékoztató kiadványok segítségével hívják fel a figyelmet a körültekintés nélküli áthaladás kockázatára és a vasúti átjárók biztonságos megközelítésére.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem gátolja a biztonságos áthaladást!

…hogy mindenki hazaérjen!

(FMRFK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-06-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami