A térfigyelő buktatta le a tolvajokat

Szerző: Media24

2021-10-28

Az adonyi és dunaújvárosi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a két férfit, akik kerti szerszámgépeket tulajdonítottak el Adonyból. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 43 éves helyi lakos, továbbá 34 éves adonyi társa ellen.

A nyomozás adatai alapján a két férfi 2021. október 26. és október 27. közötti időszakban Adonyban, a Kossuth Lajos utcában, egy szerszámtárolóként használt melléképületből láncfűrészeket, lombfúvókat, valamint sövénynyíró szerszámgépeket tulajdonított el. A helyszínre érkező rendőrök kiterjedt adatgyűjtést végeztek és megtekintették a térfigyelő kamera felvételeit, amelyek alapján rövid időn belül sikerült azonosítani az elkövetők által használt személygépjárművet, majd a bevezetett további nyomozati cselekmények során az egyenruhások azonosították a bűnelkövetők személyét is.

A 43 éves dunaújvárosi férfit és 34 éves adonyi társát – elfogásukat és előállításukat követően – 2021. október 27-én késő este gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

(FMRFK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Media24

2021-10-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Nincs szó gyermekrablásról!

Nincs szó gyermekrablásról!

Egy korábbi körözés és a hozzá kapcsolt téves információ önálló életre kelt a közösségi oldalakon, ami riadalmat...

Share This