A szép hagyományt folytatva idén is megrendezte a Nyugdíjas Karácsonyt Székesfehérvár Önkormányzata. Szerdán az Alba Regia Sportcsarnokba várták a szépkorúakat, akiket ezúttal musical- és operettslágerekből, sanzonokból összeállított előadással ajándékoztak meg neves művészek részvételével.
Hosszú évek hagyománya, hogy az ünnepek előtt Székesfehérvár Önkormányzata szórakoztató ajándékműsorral lepi meg a szépkorúakat. A város így fejezi ki az idősek iránti megbecsülését, tiszteletét, szeretetét, és mond köszönetet a szépkorúakat tömörítő szervezetek, klubok és egyesületek egész éves munkájáért.
Az idei eseményt hagyományosan az Alba Regia Sportcsarnokban tartották teltház előtt. A közönség tagjait elsőként Vargha Tamás országgyűlési képviselő köszöntötte, mint mondta, azért nagyszerűek és izgalmasak az ilyen alkalmak, mert átélhetjük a karácsony örömét, és még hátravan az igazi, nagy ünnep. A képviselő áldott, szép várakozást és békés karácsonyt kívánt mindenkinek.
Ugyancsak köszöntötte a megjelenteket dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Mint fogalmazott, a várakozás időszaka lehetőséget teremt mindenkinek arra, hogy találkozzanak, beszélgessenek, jókedvűek legyenek, kiszakadhassanak a mindennapok nehézségeiből és egymással is foglalkozhassanak. Ilyenkor együtt készülhetünk a karácsony szent ünnepére, ami az év egyik legkülönlegesebb időszaka, és jó látni, hogy van igény a nagy közösségi rendezvényekre. Emlékeztetett arra, – ami az októberi Idősek Világnapján már elhangzott – hogy jövő tavasszal egy hasonló közösségi eseményre készülnek, melynek időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást. A polgármester áldott adventet, békés karácsonyt és egészségben, mosolyban, jókedvben gazdag új esztendőt kívánt.
Az ünnepi zenés-táncos műsorban jól ismert és népszerű dalok, operett és musical részletek, sanzonok csendültek fel neves művészek közreműködésével. Színpadra lépett Kállay Bori érdemes művész, Kiss Zoltán Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett színművész, a Budapesti Operettszínház Mágnás Miskája, Csengeri Attila eMeRTon-díjas színművész, a Madách Színház Fantomja, Szeles József, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze és Teremi Trixi Kálmán Imre- és Bársony Rózsi-díjas színművész, a Rátonyi Róbert Színház igazgatója. Az előadásban közreműködött a Rátonyi Róbert Színház tánckara.
A Nyugdíjas Karácsonyt megtisztelte jelenlétével Földi Judit országgyűlési képviselő, Horváth Miklós Csaba alpolgármester és Székesfehérvár több önkormányzati képviselője is.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás