Visszatérő rendezvények, sztárfellépők – fehérvári programok ’24

Szerző: Media24

2024-03-14

Tavasszal megkezdődik a város nagyrendezvényeinek sora, és köztük olyan programok is visszatérnek, amelyeket egy ideig nélkülözniük kellett a fehérváriaknak. Újra lesz Diáknapok, Fehérvári Halünnep, Helló, nyár! tanévbúcsúztató-vakációköszöntő, ismét kétnapos lesz a Hetedhét Játékfesztivál, neves könnyűzenei fellépők érkeznek a Kortárs Művészeti Fesztiválra és a Székesfehérvári Királyi Napokra, a néptáncfesztivál pedig újra nemzetközi lesz. A város nagyrendezvényeiről dr. Cser-Palkovics András polgármester és Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) szakmai vezetője tartott sajtótájékoztatót csütörtökön.

Székesfehérvár már tavaly is igyekezett a megszokott mederbe terelni a rendezvényeket, idén pedig olyan népszerű eseményeket sem kell nélkülöznünk, amelyek az elmúlt években különböző okokból nem valósulhattak meg. „Már nagy a készülődés a Városház téren, ahol a Kodolányi János Gimnázium színjátszói készülnek a március 15-i ünnepi eseményre. A városi megemlékezés keretében elevenítik fel a forradalom és szabadságharc eseményeit egy különleges szemszögből. Mindenkit nagy szeretettel várunk a holnapi eseményekre ugyanúgy, ahogy az esztendő további programjaira is.” – mondta a sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András. A város polgármestere hozzátette, szerencsére elmondható, hogy teljesen nyugodt, békés esztendőre készül Székesfehérvár a programok, rendezvények tekintetében. A pandémia és az energiakrízis okozta változások után, idén ismét a megszokott időkeretben rendezhetik meg a hagyományos programokat. Visszatér a Halünnep, újra kétnapos lesz a Hetedhét Játékfesztivál, valamint nemzetközi az augusztusi néptáncfesztivál. „Izgalmas és szép programokkal várunk mindenkit egész évben!”

Március elején megkezdődött a nevezés az április 16–20. között zajló Fehérvári Diáknapokra, a város legnagyobb, a tizenéves korosztályt megmozgató rendezvényére, amely lehetőséget ad arra, hogy a művészetek iránt érdeklődő diákok megmutassák magukat egymásnak és a közönségnek. A felső tagozatos és középiskolás fiatalok tizenkét kategóriában nevezhetnek a közel hat évtizedes múlttal rendelkező kulturális seregszemlére, amelyet utoljára 2019-ben rendeztek meg.

Igaz Krisztina, az SZKKK szakmai vezetője kiemelte, hogy idén újra, immár kilencedszer várja a vendégeket a Palotavárosi tavaknál a város népszerű gasztronómiai eseménye, a Fehérvári Halünnep. A főzőversenyt, színpadi és családi programokat kínáló eseményt április 20-án, szombaton rendezi meg az SZKKK és a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége, a nap sztárfellépője az Irigy Hónaljmirigy lesz. A főzőversenyre már elindult a nevezés, a részletekért érdemes felkeresni az esemény közösségi oldalát, ahol a gyerekek számára kiírt rajzpályázatról is lehet tájékozódni: www.facebook.com/fehervarihalunnep – az esemény esőnapja: április 27.

Talán az egyik legkedvesebb, több évtizedes hagyománya Székesfehérvárnak a várostól búcsúzó középiskolások utolsó nagy közös bulija: a végzősök április 30-án, kedden – a ballagás és az érettségi vizsgák előtt – még feltöltődnek a Bolondballagáson. A vidám, jelmezes felvonulást és az osztályok szórakoztató színpadi bemutatkozója a biztosíték arra, hogy ez a nap is biztosan bekerüljön a felejthetetlen középiskolai emlékek közé. Az osztályok bemutatóit a zsűri értékeli, a legjobbnak ítélt osztály 175 ezer, a második helyezett 125 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forint hozzájárulást kap az érettségi bankettjének költségeihez.

Május elsején hagyományosan sporttal ünnepel a város: az SZKKK idén már tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Sportmajálist. A rendezvény minden évben a várost átszelő, több ezer sportolót és rajongót összefogó felvonulással indul, ezt pedig nem mindennapi bemutatók és edzések követik a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban, ahol a profik és a kezdő mozgolódni vágyók idén is együtt edzhetnek.

Tánc és zene több műfajban, workshop, kiállítás – idén is változatos, tartalmas programkínálat várja a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál vendégeit május 17. és 19. között a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületében és annak környékén, a Csónakázó-tó partján. Az eseményre többek között érkezik a Soharóza Kísérleti Kórus és Harcsa Veronika interaktív projektje, Megyeri Léna és Bősze Ádám elhozza a Lábujjhegyen című előadást, Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs megidézik Cseh Tamás történetét és dalait; az első napon Lovasi András, a zárónapon pedig a Kéknyúl ad koncertet.

A gyermeknapi hétvégén két napra újra hatalmas játszótérré, igazi mesebirodalommá változik Székesfehérvár belvárosa: a mindig népszerű Hetedhét Játékfesztiválon számtalan játék és izgalmas programok várják a családokat május 25-én és 26-án. Az esemény fő attrakciója ezúttal is a hétpróba lesz, a színpadon pedig többek között Varró Dániel és Molnár György gyereknapi műsorát élvezheti a közönség, koncertet ad Farkasházi Réka és a Tintanyúl Zenekar, valamint Szalóki Ági és gyermekzenekara.

Idén is lesz nyár és vakáció – és újra lesz Helló, nyár! koncert is. A nagy, közös tanévzáró, nyárköszöntő mulatság ajándék a városban tanuló diákoknak a tanév végén, hogy kipihenjék a fáradalmakat és jókedvűen indítsák vakációjukat. Az esemény keretében a fiatalok körében népszerű zenekar, idén a Wellhello fellépésével jutalmazza a város a diákokat június 21-én, pénteken.

A Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti fesztivál, a Székesfehérvári Királyi Napok a történelmi főváros legfontosabb eseménye, amely augusztus 11–20. között igazi kulturális csemegékkel várja a fehérváriakat és a városba látogatókat. A tíznapos rendezvényt a nemzetközi néptáncfesztivál nyitja, idén is lesz katonazenekari fesztivál és Öreghegyi Mulatság is.

A rendezvénysorozat leglátványosabb része a Koronázási Ünnepi Játékok három napja, amikor hagyományőrző csapatok, régizenei együttesek, gólyalábas komédiások, családi és gyerekprogramok csalogatják középkori időutazásra a látogatókat. A nagyszínpadot három estén rangos könnyűzenei fellépők veszik birtokba: Fenyő Miklós, a Bikini és a Bagossy Brothers Company ad majd koncertet. A tavaly indult koncertszerű operabemutatók sorát Erkel Ferenc Hunyadi Lászlója folytatja: az Alba Regia Szimfonikus Zenekar neves szólisták és a Székesfehérvári Balett Színház közreműködésével állítja színpadra a 180 éve bemutatott művet.

A nyári rendezvényeket lezáró Fehérvári Lecsófőző Vigasságon, szeptember 14-én bográcsok százai alatt lobban fel a láng: családok, baráti társaságok és munkahelyi közösségek csapatai gyűlnek össze az ország minden részéből, hogy főzés mellett beszélgessenek, jól érezzék magukat. A paprikás finomságok közül rangos zsűri választja ki a legjobbnak ítélteket: a nap végére kiderül, ki lesz 2024-ben a Lecsókirály, új gazdára talál a Sipi Emlékkupa és díjazzák a Legdekoratívabb Főzőhelyet is. Az esemény esőnapja: szeptember 21.

(ÖKK, fotó: Simon Erika, Mátay Balázs)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Media24

2024-03-14

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami