„Vigyázó Kéz” – 25 év szolgálat a gyerekekért

Szerző: Media24

2023-11-14

25 évvel ezelőtt fogalmazódott meg 24 tettre kész fehérváriban a gondolat, hogy kezüket kinyújtva személyes törődést, szeretetet vigyenek az állami gondoskodásban élő gyermekek mindennapjaiba. A terveket tett követte, így 1999 nyarán megalakult a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület, amelynek elnöke az ÖKK Podcast legfrissebb adásának vendége.

Janó Andorné – ahogy a gyerekek szólítják, Ildikó néni – mesél arról, hogy a csecsemőotthonban tett véletlen látogatás nyomán hogyan született meg az egyesület ötlete. Mesél táborozó óvodásokról, színekbe öltöző hófehér intézményi falakról, a gyerekekkel együtt tanuló önkéntesekről és támogatókról. A műsorból az is kiderül, mi köti össze a mesés Diótörő balettelőadást a testvértalálkozókkal, hogyan kell és lehet okosan, szeretettel gondoskodni és segítséget nyújtani.

A civilek közötti összefogás egyik jó példájaként szó lesz arról is, hogy több évvel ezelőtt csatlakoztak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület élelmiszergyűjtő akciójához, amelyet idén november 17-19. között szerveznek meg az ország 153 településén 356 áruházban, köztük Székesfehérváron nyolc helyszínen. Az ALDI (Szent Flórián krt. 11., Holland fasor 1., Jancsár köz 1-3., Budai út 173.), a TESCO Palotai és Aszalvölgyi úti bevásárlóközpontjaiban, valamint az AUCHAN és METRO áruházakban fehérvári önkéntesek fogadják a felajánlásokat.

Az ÖKK Podcast legfrissebb epizódja elérhető: a https://open.spotify.com/show/6UivQcpSxGjumUF8ILOsbY  

(Fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-11-14

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This