Sokan értetlenkedtek és rögtön a felújított partfalat, vagy a rekonstrukcióval összefüggő munkálatokat (s persze a polgármestereket és mindenkit, akit csak lehet...) hibáztatták azért, mert szemmel láthatólag komoly halpusztulás ment végbe az elmúlt napokban a Velencei-tóban, de akadtak, akik fertőzéssel, mérgezett vízzel riogattak különféle webes felületeken. A MOHOSZ hivatalos közleményéből aztán kiderült, hogy szó sincs ezekről, egyikről sem, egészen más probléma okozza a halak tömeges pusztulását: az oxigénhiány. A tó alacsony vízállása és a hirtelen jött hatalmas hőség okán bő egy hét alatt csaknem 10 fokot emelkedett a vízhőmérséklet, s mindezeknek köszönhetően állt elő a nem példátlan, de ritka oxigénhiányos állapot, amely komoly veszély a halakra nézve.

Bővebben: A velencei tűzoltók is segítik a tóban a halak oxigénellátását

Hadtörténelmi, honvédelmi témájú táborokba hívja és várja az általános iskolás gyerekeket a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely. A tíznapos, bentlakásos tábor június 17-én kezdődik Velencén, ide van még néhány férőhely. A KEMPP napközis tábora öt turnuson át tart július 5-től, itt folyamatosan fogadják a jelentkezéseket.

Bővebben: Honvédelmi táborokat szervez a KEMPP Velencén és Pákozdon

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai mindenkit arra kérnek, hogy viharjelzéskor minden esetben tartsák be a vízen tartózkodás szabályait! A kereskedelmi forgalomban számos olyan eszköz kapható, amely megkönnyítheti a vízben tartózkodást, mint például a karúszó, az úszógumi, a gumimatrac, az úszódeszka, vagy az úszást segítő mellény. Azonban ezek csupán fürdőeszközök, a vízen történő használatuk is fürdésnek minősül. A vízibicikli is fürdőeszköz és nem vízijármű! Tehát ahol a fürdés tilos, ott ezeknek az eszközöknek a használata sem megengedett.

Bővebben: Hasznos tanácsok a Velencei-tónál tartózkodóknak

A Velencei-tó délnyugati része összefüggő, nagy nádasainak gazdag, szinte páratlan fészkelőmadár-faunája már Herman Ottó idejében is híres volt. A Velencei-tavi Hajózási Társaság és a Duna-Ipoly Nemzeti Park jóvoltából most egyórás sétahajókázással ismerhetik meg az érdeklődők a tó legrejtélyesebb részét, az úszólápok vidékét. A programot június folyamán négy pénteken is megtartják.

Bővebben: Sétahajóval az úszólápok közé

Békakoncert címmel nyílik kiállítás régi játékokból a hétvégén Agárdon. A Csupor-játékgyűjtemény első tematikus kiállítása lesz ez, amelyet később a Nemzedékek játékai és a Mackók című is követ majd. A május 22-én, szombaton 15 órakor kezdődő megnyitó ünnepségen az adományozó Csupor István fazekasmester lánya mond köszöntő beszédet. Az eseményen, amelynek a Gárdonyi Géza Emlékház foglalkoztató terme és az Emlékház melletti liget ad otthont, közreműködik a Szironta Együttes.  A programon védettségi igazolással lehet részt venni.

1. oldal / 126

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

VPannónia Szíve

2021. június 22. kedd 06:54,
Paulina napja van.
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com