Véget ért a Királyi Napok rendezvénysorozata

Szerző: Mátay Balázs

2021-08-22

Tánccal zárult a Székesfehérvári Királyi Napok 2021. A tíznapos összművészeti fesztivál utolsó napján is a Koronázási Ünnepi Játékok várták a Belvárosba érkezőket. A Belvárosban a középkori piac, a Zichy ligetben pedig a hagyományőrző táborok eseményeire ma is sokan kilátogattak. A fesztiválzáró produkció keretében az Alba Regia Táncegyüttes és a művészeti iskola csoportjai léptek színpadra, felidézve a nemzetközi néptáncfesztiválok hangulatát.

Egyensúlyünneppel indult tíz nappal ezelőtt, ma pedig Táncünneppel zárult a Székesfehérvári Királyi Napok idei rendezvénysorozata. „Az elmúlt másfél hét sokunknak hozott örömet, mosolyt, tartalmas beszélgetéseket, találkozásokat – akár itt, a Belvárosban, akár a külső helyszíneken. Nagyon vártunk már erre, és ez az elmúlt hónapok bezártsága után bizony jól is esett. Bár sok volt a bizonytalanság még tavasszal, nyár elején, de szerencsések vagyunk, hogy egy nagyon szép, ünnepi programot valósíthattunk meg.” – mondta a fesztivált záró köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András megköszönte a szervezőknek, a közösségeknek, a szervezeteknek, a civileknek, valamint annak a száz önkéntesnek a munkáját, akik segítettek az idei programokban.

A köszöntőt követően az Alba Regia Táncegyüttes vette birtokba a színpadot, az ifjaktól a szeniorokig, hogy a közönséggel együtt ünnepelhessék a NÉPTÁNCOT. A Dödölle csoport előadásában gyermeklakodalmast láthatott a közönség. Az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola legifjabb tagjait követően a legtöbb lépést lépők és koreográfiát táncolók, azaz a szeniorok perdültek színpadra, délalföldi táncokkal. A Kókonya széki, míg a Guba csoport mátyusföldi táncokat mutattak be. A szeniorok bagi táncokat roptak az életkorukat meghazudtoló fiatalsággal, majd az est első felét a juniorok zárták felcsíki összeállításukkal.

A Táncünnep második részében az Európa-díjas Alba Regia Táncegyüttes „Esszenciák” című táncelőadásában Majoros Róbert koreográfus és művészeti vezető a csapat számára évtizedek alatt legkedvesebbé vált táncanyagokból állított össze „tömény kivonatot”, bebarangolva a Kárpát-medence három fő táncdialektusát. A táncos utazás Kalotaszegről indult a Mezőség, a Küküllő érintésével, majd a Nyárád mentén haladva elértünk a bukovinai, majd a csíki székelyekhez és a gyimesi csángókhoz, végül a Felső-Tisza vidéki táncokból is láthattak részletet a nézők. Az este különlegessége volt, hogy a táncegyüttesben és az életben is egy párt alkotó táncosok egy produkció erejéig közösen léptek színpadra.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2021-08-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami