Vasárnap újra egyházközségi zarándoklat indul a Máriavölgybe

Kisboldogasszony ünnepéhez kötődően zarándoklatra hívja a közösség tagjait az Öreghegyi Plébánia szeptember 6-án, vasárnap délután. A menet 15 órakor az öreghegyi templomtól indul a Mária-szoborhoz.

Idén szeptember 6-án, vasárnap délután köszönti együtt Máriát a fehérvári hívők közössége. Az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia zarándoklatot szervez a Máriavölgyben található Mária-szoborhoz. A zarándoklat résztvevői, felnőttek és gyermekek 15 órakor indulnak el a Máriavölgybe, a Kadocsa út – Lehel utca – az Aszalvölgyi-árok melletti széles gyalogút – Túrózsáki út – Máriavölgyi út útvonalon.

A Szent Antal-szobornál a zarándoklatot vezető Ugrits Tamás  plébános megáldja a gyermekeket, majd a menet a tervek szerint 16 órára érkezik a Mária-szoborhoz. A litániát követően, 16.30 órakor indulnak vissza együtt az öreghegyi templomhoz. A megtett távolság kb. 3 kilométer. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy az időjárási viszonyoknak megfelelő öltözékben, kényelmes cipőben érkezzenek és legyen náluk innivaló is.

Mindenkit szeretettel várnak!

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Mátay Balázs

2026-09-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet