Vadvasárnap a fehérvári Vadvédelmi Központban

Augusztusban is folytatódik a Sóstó Vadvédelmi Központ ismeretterjesztő vadvédelmi foglalkozása. A hónap során vasárnap délelőttönként látogatható programon állatorvosi bemutatók és szakvezetés várja a látogatókat.

Izgalmas vasárnap délelőtti kikapcsolódást kínál a Sóstó Vadvédelmi Központ. Augusztus 6-án 10 és 12 óra között állatorvosi bemutatókkal, szakmai bemutatóval és szakvezetéssel várják a látogatókat. Az állatorvosi bemutató során a Központ állatorvosai betekintést nyújtanak mindennapi feladataikba, de bemutatnak korábbi érdekes eseteket, különleges röntgenfelvételeket, valamint a mikroszkóp használatát. Az orvosi bemutatókon kívül a szakemberek segítségével látványetetések, fajismereti tanulmányok és szakmai koordinátorokkal történő körbevezetés is a program része lesz. Megfelelő időjárás esetén madárgyűrűző bemutató is színesíti a programot, melyen a Sóstó Természetvédelmi Terület madaraival ismerkedhetnek meg a látogatók.

A Vadvasárnap programsorozat augusztus hónapban az augusztus 20-i vasárnapon kívül minden hétvégén – így augusztus 6-a után augusztus 13-án és 27-én – vasárnap megrendezésre kerül. A programon belépőjegy megváltásával lehet részt venni, a felnőtt belépő 1200, a gyermek pedig 600 forint. A belépés 3 éves kor alatt ingyenes.

További információkat a 06-70-526-2793-as telefonszámon, valamint a vadvedelem@varosgondnoksag.hu címen kaphatnak. Az eseményre regisztrálni a Sóstó Látogatóközpont honlapján, ide kattintva lehetséges.

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-08-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami