A város saját költségén elindítja az Új Csóri úti körforgalom engedélyes terveinek készíttetését – erről számolt be közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András. Mint a polgármester írja, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviselőivel egyeztettek a sok közlekedési problémát okozó csomópont fejlesztéséről, valamint a tehergépjárművek esetében egy esetleges súlykorlátozás bevezetéséről. A poszt teljes szövege az alábbiakban olvasható.
„Új Csóri körforgalom: Eredményes egyeztetésünk volt a Magyar Közút képviselőivel, indítjuk az engedélyes tervek készítését!
Önkormányzatunk még hónapokkal ezelőtt, saját költségére megrendelte az Új Csóri út körforgalmának forgalomszámlálását és a probléma megoldásának megvalósíthatósági tanulmányát.
Bár nem önkormányzati, hanem állami útról és csomópontról van szó, rengeteg fehérvárit érint az ügy, ezért célszerűbbnek és gyorsabbnak látjuk, ha magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést.
Tárgyaltunk súlykorlátozás bevezetéséről is az Új Csóri útra, ahonnan a 7,5 tonna feletti, nem célforgalmú teherjárműveket szeretnénk kitiltatni. Ez ugyan áttörést önmagában nem hoz majd a csomópontnak, de könnyítést biztosan, már csak a sávösszeolvadásoknál a cipzár-elv alkalmazása kapcsán is.
Konstruktív és hatékony egyeztetésünk volt a Közút szakembereivel, akikkel megállapodtunk: az önkormányzat vállalja, hogy elkészíti a körforgalom bővítésének engedélyes terveit, ezek minden költségével.
A Közút szakembereivel közösen, folyamatos egyeztetéssel készülnek majd a tervek, ha minden jól megy, akkor a tervező kiválasztása után kb. 6 hónapot fog igénybe venni a munka.
Ha készen vannak a tervek, látni fogjuk, mekkora költségei és egyéb vonzatai lennének az átépítésnek, és hogy azt milyen konstrukcióban tudjuk megoldani. Természetesen minden beavatkozáshoz a tulajdonos, tehát az állam beleegyezése legalábbis kell, de ezen a hídon majd a tervekkel a kezünkben megyünk át.
Addig is, az előkészítési folyamatot igyekszünk a lehető leggyorsabban lezárni, a város finanszírozásával és koordinációjában, hiszen meggyőződésem szerint a közlekedők többségét pont nem érdekli, hogy ki oldja meg a gondjukat, csak legyen megoldva. A helyi problémák megoldása pedig helyi erővel a leghatékonyabb.
dr. Cser-Palkovics András
polgármester”
(ÖKK)
0 hozzászólás