Továbbra is Ruff Tamás vezeti az Alba Regia Szimfonikus Zenekart

Szerző: Media24

2024-02-16

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése február 15-i ülésén egyhangú döntésével öt év időtartamra – ismételten – megválasztotta Ruff Tamást az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatójává.

Az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 155/2017. (VI. 15.) Korm. rendelet alapján létrejött szakmai bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Ruff Tamás igazgatóvá történő megválasztását. A szakmai bizottság véleménye szerint a pályázat részletesen kitér az intézmény múltjára és jövőképére, nemcsak Székesfehérvár, hanem a régió szimfonikus zenekarává kívánja fejleszteni az intézményt. Mint írják, a pályázó – az ARSO jelenlegi vezetője – eddigi igazgatói tevékenysége során stabilizálta a zenekar helyzetét, a minőségi munkát. A klasszikus zenei repertoár mellett a kortárs művek bemutatását, a fiatalok zenei nevelését, a közösség minél szélesebb rétegének megszólítását helyezte és helyezi előtérbe. Az igazgató és az általa felkért művészeti vezetés munkájának összhangja kiemelendő – áll a szakmai bizottság anyagában.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezetésére kiírt pályázat eredményesen zárult: a csütörtöki közgyűlésen a képviselőtestület Ruff Tamást egyhangú döntéssel választotta meg újabb ötéves időtartamra.

Közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester is gratulált Ruff Tamásnak: „Igazgató úr több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a zeneművészetben, 2021 óta vezeti városunk szimfonikusait. Ezúton is további, inspiráló alkotással teli vezetői éveket kívánok Igazgató úrnak!”

Székesfehérvár Önkormányzata és közössége nevében gratulálunk Ruff Tamásnak, és további jó munkát kívánunk Igazgató Úrnak az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral közösen!

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2024-02-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami