Tízéves fennállását ünnepelte a Grundfos fehérvári gyáregysége

Szerző: Media24

2023-06-21

Nagyszabású ünnepséget rendeztek szerdán a Grundfos – Székesfehérvár Water Utility gyáregységénél a cég tízéves fennállásának tiszteletére. Székesfehérvár Önkormányzata és közössége nevében dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a vállalat munkatársait, illetve méltatta a világviszonylatban is jelentős ipari szereplő teljesítményét és helyi társadalmi szerepvállalását.

Újabb jelentős állomásához érkezett Székesfehérváron a Grundfos, a világ legnagyobb szivattyúgyártó vállalatcsoportja. A cég első helyi fehérvári gyáregysége tavaly szeptemberben lett 15 éves, míg a második üzemben, a Grundfos – Székesfehérvár Water Utility-nél szerdán ünnepelték a tízéves jubileumot. A Grundfos negyedik magyarországi gyáránál nagyméretű szivattyúkat gyártanak, és egy közel 5000 négyzetméteres laboratórium mellett megépült Európa legmodernebb és legnagyobb szivattyú tesztberendezése.

Szerdán délelőtt nagyszabású ünnepséget rendeztek a tízéves jubileum tiszteletére a cég vezetőinek és munkatársainak részvételével. Udvar Csaba gyárigazgató felidézte, hogy 12 évvel ezelőtt született meg a gyár bővítésének ötlete Tatabányán, majd egy megváltoztatott  vezetői döntéssel végül Székesfehérváron építettek egy új egységet. A Grundfos – Székesfehérvár Water Utility-t 2013. szeptember 26-án adták át, ami a vállalatcsoport, a város és a helyi közösség számára is fontos lépés volt. A GMH4 azóta komoly gyárrá fejlődött, a világ minden tájára szállítja termékeit és komoly, egyedi projekteke hajt végre – ilyen volt többet között katari labdarúgó-világbajnokságra készült stadion-hűtőrendszer. A Grudfosnak és a GMH4-nek komoly jelentősége van Magyarországon és a határokon túl is. Hozzátette, a cégkultúrájukban fontosak az ünnepek, a tízéves jubileum pedig kiemelkedő alkalom.

Székesfehérvár városa és közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a vállalatot a jubileumon, amely – mint fogalmazott – szép és meghatározó esemény. A GMH4 2013-as elindítása azért volt kiemelten fontos, mert nem egy teljesen új ipari szereplő megelőlegezett bizalmáról és letelepedéséről szólt. Sokkal inkább arról, hogy a Grundfos vezetése – a már itt dolgozók munkájának eredményeképpen – komoly beruházási célterületként tekintett Székesfehérvárra a második helyi üzem elindításához. A gyár kifejezetten fontos stratégiai partnere lett a városnak, és bízunk abban, hogy a következő években, évtizedekben is az marad. A Grundfos komoly értéket képvisel a stabilitásával, a biztonságával, egzisztenciát ad a helyieknek, egyúttal aktív részese a helyi társadalmi felelősségvállalási programoknak.

Magyarország ténylegesen egy stratégiai fontosságú pont a Grundfos számára. Dánia után, körülbelül 3.000 fővel a második legtöbb dolgozót foglalkoztató ország, és hamarosan Magyarország lehet a legtöbb dolgozója a vállalatcsoportnak – hangsúlyozta HP Nanda, a Grundfos Water Utility szegmens globális alelnöke. Hozzátette, a dolgozók komolyan hozzájárulnak a klímaváltozás elleni küzdelemhez. A cég innovációs teljesítményével igyekszik a legjobb termékeket előállítani és a fogyasztókhoz sikeresen eljuttatni.

A jubileumi ünnepségen közreműködött a Grundfos néptánccsoportja, egy jégszobrász és egy kisfilmet is levetítettek a tízéves működésről.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-06-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This