Tizenhetedik alkalommal adták át a Fejér Vármegyei Prima-díjakat

Szerző: Media24

2023-11-30

Csütörtökön este a Mercure Hotel Magyar Királyban tizenhetedik alkalommal adta át a Fejér Vármegyei Prima-díjakat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete. Az alkalommal a Megyei Prima-díjakon és a Megyei Év Vállalkozói Díjakon túl átadták a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjat is.

Tizenhetedik alkalommal adta át a Fejér Megyei Prima-díjakat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Vármegyei Szervezete. Az elismeréseket minden évben olyan személyek és intézmények vehetik át, akik saját területükön kiemelkedőt alkotnak, teljesítményükkel példát mutatnak. A gálának idén is a Mercure Hotel Magyar Király adott otthont, ahol a díjak átadásán túl fellépett többek között Zsikó Zsuzsanna énekművész és a Zagyva banda, a Discover band, valamint Vastag Tamás és Janicsák Veca Fonogram-díjas énekesek. A műsor kezdetén a rendezvényen megemlékeztek a díj alapítójáról, a VOSZ örökös elnökéről, Demján Sándorról.

„Megtisztelő és nagy öröm, hogy ma együtt tudunk lenni. Ez azt jelenti ugyanis, hogy sok jó embernek sikerült összefogni és talpon maradni.” – fogalmazott Kovács Tibor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezetének elnöke, aki köszöntőjében elmondta, hogy a VOSZ munkássága már közel 35 éves múltra tekint vissza, de a nagy múlt egyben nagy felelősséggel is jár. „Büszke vagyok arra az eredményre, amit ez a Fejér vármegyei vállalkozói közösség elért, mert utánam jönnek, mégis előttem járnak.” – fogalmazott az elnök, aki a sikeres és hatékony személyiségek jellemzőiről is beszélt. Tapasztalata szerint a hatékony személyiség nem születik, azt tanulni kell, és a kiválóak között is hatalmas különbségek vannak. Akad, aki aktív, más visszafogott vagy éppen ösztönös, akár tervező. „Láthatjuk, hogy a sikeresek éppúgy különböznek egymástól, ami közös bennük, azok a gyakorlati eljárások, melyekkel minden tehetségüket és szorgalmukat az eredmény elérése alá rendelik. A kiválóságok hatékony döntéseket hoznak.” – hangsúlyozta Kovács Tibor. Az elnök kiemelte: ilyen sikeres és hatékony emberek az est díjazottjai is, hiszen ők érzik és tudják, hogy a jó eredményeknek közösségformáló ereje van. Köszöntője zárásaként köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta az eseményt.

Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntő gondolataiban elmondta: megvan az ideje a munkának és annak is, hogy megálljunk egy pillanatra, számot vetni a mögöttünk álló időszakról. „Köszönöm a szervezőknek, hogy ezt a példaértékű kezdeményezést Fejér vármegyében is továbbviszik, és csodálatos teljesítményeket ismerhetünk el.” – fogalmazott az alpolgármester, aki a kis- és középvállalkozások fontosságáról is beszélt. Ezek a vállalkozások ugyanis munkahelyeket biztosítanak, beruházásaikkal egyre több családnak adnak megélhetést, valamint köszönet illeti őket a befizetett iparűzési adóért is, ami lehetővé teszi, hogy a város folyamatosan fejlődhessen infrastruktúrában, sportban, kultúrában és az oktatás területén is. „Nehéz éveket éltünk meg mindannyian, és előre nem lehetett látni se a Covidot, se az energia-árrobbanást. Mégis itt vagyunk és tervezzük a jövőt.” – emelte ki Lehrner Zsolt. Örömmel tájékoztatta a résztvevőket, hogy a decemberi közgyűlés a nehéz évek ellenére adócsökkentésről dönthet, januártól az építményadót tervezik csökkenteni, ezzel pedig hasznos és jó célokat szolgáló források maradhatnak a székesfehérvári cégeknél. „Fontos, hogy mintákat, és még inkább követendő példákat találjunk és mutassunk be. Ebben segítségünkre lehet az Év Vállalkozója és a Príma-díjak sora is.” – zárta köszöntőjét az alpolgármester, aki minden díjazottnak gratulált.

A vármegye díjazottja, az idei év Országos Év Vállalkozója Lehrner Lóránt, a Közép Pannon Capital Zrt. tulajdonos vezérigazgatója.

Lehrner Lóránt mérnök-közgazdászként a bankvilágban kezdte pályáját, mint elemző-hitelező, majd befektetési bankárként dolgozott többek között az ABN AMRO, ING és a Volksbankban. 2010-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese, a Széchenyi Tőkealap Zrt. – Igazgatósági tagja lett, ahol többek között a KKV-k fejlesztését segítette. 2011-től indult az a világon egyedülálló kutatás- fejlesztés projekt Szegeden, a lézerközpontban, ahol 2019-ig dolgozott, mint ügyvezető igazgató. A szíve visszahozta Fehérvárra, a Közép-Pannon cégcsoporthoz, de a Szegedi Tudományegyetemen, ma is óraadó tanár maradt. a fődíjat holnap Orbán Viktor miniszterelnöktől veszi át.

Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjat vehetett át dr. Bóka Viktor, Székesfehérvár Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője.

Dr. Bóka Viktor tősgyökeres székesfehérvári, a koronázóvárosban született, tanulmányait pedig a Zentai Úti Általános Iskolában, majd a Tóparti Gimnáziumban végezte. A Pécsi Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott 2002-ben. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jogtanácsosaként kezdte pályafutását. Jegyzőként 2009. május 4-én, 30 évesen lépett hivatalába, azóta városunk közigazgatásának első számú vezetője. Az évek során 3 városvezetővel is dolgozott együtt. 2020. július 1-jén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Dr. Bóka Viktor számára címzetes főjegyzői címet adományozott, ezzel ő lett a legfiatalabb szakember, aki ezt a titulust viselheti. Ez a legmagasabb szakmai elismerés egy jegyzői hivatást választó és azt végző szakember számára. Azt, hogy a „Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj” jó helyre kerül mi sem mutatja jobban, mint hogy Dr. Bóka Viktor a Magyar Jogász Egylet Fejér megyei elnökeként, a Vállalkozói Központ Közalapítvány kuratóriumi elnökeként, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia Felügyelő bizottsági elnökeként is dolgozik városáért, emellett pedig alelnöki tisztséget tölt be a Kodolányi Egyetem Fenntartó Tanácsában és a Velencei Meseliget Óvoda alapítványában is. Városunk főjegyzője a közszolgálati szakterület mellett a hazai amerikai futballban is jól ismert, ugyanis a Fehérvár Enthroners Sportegyesület egyik segítőjeként rendkívül sokat tett és tesz a sportág magyarországi népszerűsítésért, felemelkedéséért. Segítségével 2016 óta a székesfehérvári csapat a magyar harmadosztályból jelenleg Magyarország vitathatatlanul legjobb, Európában pedig top 20-as csapattá nőtte ki magát. A Magyar Amerikai Futball Szövetség vezetésében alelnökként is segíti a sportág sportszervezési, sportszakmai eredményességét. Életében legfontosabb azonban a családja, egy 5 és egy két és fél éves gyönyörű kislány boldog édesapja.

Az Év Egészségügyi Jószolgálat Díjat Szabó Bakos Zoltánné vehette át, aki 47 évig dolgozott szülésznőként, intézetvezető főnővér-helyettesként, majd ápolási igazgatóként a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.

Szabó Bakos Zoltánné – a Szent György Kórház Szülészet-nőgyógyászati osztályán kezdte pályáját, majd Szülésznői szakképesítést szerzett. Hamar kitűnt szakmai felkészültsége, vezetői rátermettsége, és 1981-ben intézetvezető főnővér helyettes, majd Ápolási igazgatóhelyettes lett. Humánpolitikai Főosztályvezető 1998-tól majd, humánpolitikai igazgató 2005-ig, azt követően ápolási igazgatói kinevezést kapott, amit a Szent György kórházban töltött 47 év munkaviszonya végéig betöltött.
A Betegápolásért Alapítvány Kuratóriumának elnöke, az országos Magyar Egészségügyi Szakdolgozókért Alapítvány Elnöke. Szakmai munkája elismeréseként több kitüntetésben részesült: Szent György emlékérem, Kossuth Zsuzsanna Érem, Aranylámpás Díj, Szent Márton Díj, Batthyány-Strattmann László Díj, a Fejér Megyei Közgyűlés Elnöki Elismerő Oklevél, Székesfehérvár Egészségügyéért Díj. Az Év Egészségügyi Jószolgálat Díjat a Szent György kórházban vállalt 47 év szolgálatáért vehette át.

A XVII. Fejér Megyei Prima gálán három fődíjat osztottak ki 1-1 millió forint értékben. Fődíjat vehetett át Magyar sport kategóriában Szoboszlai Dominik, a Liverpool középpályása, a magyar válogatott csapatkapitánya. Nevében édesapja, Szoboszlai Zsolt vette át a díjat. Szintén fődíjat nyert el Magyar építészet kategóriában Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Fődíjat nyert a Magyar népművészet és közművelődés kategóriában Zsikó Zsuzsanna énekművész, népdalénekesnő. Különdíjas lett Márfy Gabriella festőművész, a Magyar képző- és iparművészet kategória jelöltje.

Az ünnepség keretében adták át az idei „Év Vállalkozója” díjakat is Ács Balázsnak, Kroó Ivánnak, Dr. Kardos Beátának, Barta Gábornak és Bezák Péternek.

(VOSZ, ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-11-30

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This