Minden korosztálynak szóló, gazdag és izgalmas programokkal ünnepelték a Magyar Kultúra Napját az Öreghegyi Közösségi Házban vasárnap. Gyerekek és felnőttek, a képzőművészeteket, a tánc- és fotóművészetet, illetve a filmes kultúrát kedvelők is találtak kikapcsolódási lehetőséget a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ délutántól estig tartó rendezvénysorozatában.
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását Szatmárcsekén. A magyar irodalom egyik legnagyobb hatású költeményének születésnapja 1989 óta a Magyar Kultúra Napja, amely alkalom emlékeztet minket a gyökereinkre, a múltunkra és a gazdag hagyományainkra.
A jeles alkalom tiszteletére egy egész délutánt, estét betöltő programsorozatot szerveztek Székesfehérváron, az Öreghegyi Közösségi Házban vasárnap. Harcos Edina rendezvényszervező elmondta, tavaly és idén is az volt a fő szempont, hogy a kultúra minden szegmenséből hívjanak művészeket, előadókat, és minél több rétegét megmutassák a magyar kultúrának, így a film, a tánc, a kiállítás, a zene és az irodalom is helyet kapott a programon.
Nagyon sok gyermekes család, kicsik, szülők, nagyszülők érkeztek a nyitó programra, Varró Dániel költő és Molnár György gitáros Túl a Maszat-hegyen 2. című verses-zenés műsorára. Varró Dániel a kortárs magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, aki számos műfajban megmutatta a tehetségét. Kedvenc dalszerzőjével, Molnár Györggyel tíz éve lépnek fel szerte az országban megzenésített versekkel tűzdelt műsorukkal, amely a zenés irodalmi programok palettáján is kitűnik egyedi és modern stílusával. A programok között szerepelt még Ács Tamás A Parnasszus hegyén című verses előadása és a Szálkák című, Pilinszky János szellemiségét megidéző, kortárs táncszínházi előadás Trill Zsolt színművész közreműködésével, a Feledi Projekt előadásába. A kiállítóteremben zárult Kleb Attila Closer 2.0 fotókiállítása, a finisszázson Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművész és Szovák Kitti csellista működött közre. A programsorozat Szabó István Az ajtó című filmjének vetítésével zárult, előtte Réz András filmesztéta beszélgetett az alkotásról a közönséggel.
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett programok hétfőn az Évszázadok, szerelmek című előadással folytatódnak a Vörösmarty Színházban, ahol átadják a Pro Cultura Albae Regiae-díjat, a város egyik legrangosabb elismerését. Ugyancsak hétfőn a Barátság mozi magyar filmeket tűz műsorára.
0 hozzászólás