Az MCC ma nyílt napot tartott a Városháza két épületében, hogy bemutassa tevékenységét, oktatási palettáját. Östör Annamária, az MCC székesfehérvári képviseletvezetője, szervező elmondta, fontos volt, hogy a gyerekek, a szülők és a pedagógusok kihasználhassák a lehetőséget annak a pályának a megismerésére, amit az MCC-s diákok bejárhatnak.
A Díszteremben rendezett megnyitón Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, Székesfehérvár egyebek mellett diákváros is, ahol több mint 50 köznevelési intézményben mintegy 20 ezer diák tanul. Az elmúlt években komoly fejlődés volt a felsőoktatás területén, ma már nagyon sok képzés elérhető a városban. „A bölcsődei szinttől a diplomáig tudunk ma már perspektívát nyújtani a fiatalok számára. Büszkék vagyunk a fiataljainkra, ezért számos tehetséggondozó programot indítottunk a kultúra, a sport területén. Azonban mindig hiányzott egy olyan partner, aki még ennél is többet tud, olyan tehetségprogramot ad a fiatalok számára, ami az iskolai kereteken túl még több tudást és lehetőséget biztosít. Ennek a partnernek a szerepét tölti be jelenleg a Mathias Corvinus Collegium.” – hangsúlyozta Mészáros Attila.
„Ha valaki jelentkezik hozzánk, akkor egy kiváló program részese lehet, és olyan tudást szerezhet, amelyre a közoktatásban nincs elég energia és idő. Az MCC ott kezdődik, ahol a hagyományos köz- és felsőoktatás véget ér.” – fogalmazott nyitó beszédében dr. Szalai Zoltán főigazgató, és köszönetét fejezte ki azért, hogy Székesfehérváron nyitottan fogadták az intézményüket.
Az MCC több mint 25 éve foglalkozik tehetséges fiatalok képzésével. Nagyon piciben, mindösszesen 10-20-30 fővel kezdték az oktatást az 1990-es években. Azóta folyamatosan növekszik a létszám, jelenleg 11 helyszínen vannak jelen, több mint 2.500 fiatallal foglalkoznak 10 éves kortól az egyetem végéig. A növekedés folyamatos, idén szeptemberben Kárpát-medence szerte 21 helyszínen 3.500 fiatallal fognak dolgozni, néhány év alatt pedig szeretnék elérni, hogy Magyarország minden megyéjében legyen elérhető MCC központ. „A fiatalok az általános iskolás kortól az egyetem végéig folyamatosan részt vehetnek egy olyan képzési portfólióban, amely nagyon sokat hozzá tud adni ahhoz, hogy később sikeres felnőttek legyenek, kiteljesedett élettel, karrierrel.” – mondta dr. Szalai Zoltán.
Az általános iskolásoknak szóló, 10 éves kortól elérhető FIT programban a gyerekek játékos módon szerezhetnek plusz tudást a reál és humán területekről egyaránt. A karriertervezés során igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki miben tehetséges, és milyen irányba érdemes továbblépnie, fejlődnie személyre szabottan. Ráadásul a gyerekek hozzájuk hasonló fiatalokkal lehetnek együtt inspiráló környezetben, jó hangulatban.
0 hozzászólás