Az új menetrendről egyeztettek

Szerző: garanddesign

2021-05-27

Képviselői konzultációt hívott össze a székesfehérvári Városháza Dísztermébe dr. Cser-Palkovics András. A helyi képviselőtestület még tavaly döntött a közösségi közlekedés fejlesztéséről, amelynek keretében egy új menetrend és hálózat tervezete is elkészült. Ezzel kapcsolatban hívta össze a közgyűlés tagjait a város polgármestere.

A csütörtöki városházi konzultáción az új hálózat és menetrend tervezői adtak tájékoztatást a képviselők részére a munka jelenlegi állásáról. A képviselők támogatták a hálózat fejlesztését, amelynek véglegesítése – az április véleményezési időszakban beérkezett javaslatok alapján – most zajlik. Feldolgozás alatt vannak a lakossági észrevételek, jövő hét elején hozzák nyilvánosságra a város honlapján a végleges tervezetet.
Az új hálózat bevezetéséhez néhány helyen útburkolati és pályakorrekciókra van szükség, amely munkák fedezete a költségvetésben biztosított. Mivel az új menetrend számos járat útvonalában is változást hoz, ezért fontos az is, hogy az önkormányzat minden esetben biztosítja a szükséges szociális blokkok kialakítását a végállomáson a sofőrök számára.
Az új menetrend és hálózat bevezetésének pontos dátumáról is hamarosan döntés születik. Az biztos, hogy a kevésbé zsúfolt nyári időszakban kerülhet erre sor. Egyetértés volt abban is, hogy kéthetes ingyenes használati időszak kapcsolódik majd a bevezetéshez, amelynek célja, hogy mindenki megismerhesse, kipróbálhassa az új hálózatot, és ezzel is hosszabb távon növelve a közösségi közlekedést használók körét.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by garanddesign

2021-05-27

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Hermann – 110 év zene

Hermann – 110 év zene

Gálahangversennyel ünnepli alapításának 110 éves évfordulóját a Hermann László Zeneiskola. A Szent István Hitoktatási...

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami