A járványhelyzet enyhülésével idén ismét megszervezte hagyományos szakmai napját a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) Fejér Megyei Területi Szervezete. Ezúttal nem a Jákyban, hanem szabadtéren, a Zöld tanyán gyűltek össze a tagok, akik többek között Székesfehérvár közlekedésfejlesztési terveiről beszélgettek. 
 
Fontos találkozási lehetőség a KTE Közutas szakmai napja, amelyet – a járványhelyzet miatti kihagyás után – szombaton ismét megrendeztek. A Sóstó Természetvédelmi Területen, a Zöld tanyán a tervezőktől a mérnökökön és a hatósági kollégákon át a kivitelezőkig mindenki képviseltette magát, hogy kötetlenül, de mégis szakmai kérdésekről beszélgessenek.
 
A résztvevőket Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy ismét személyesen találkozhatnak az egyesületi tagok. Beszámolt azokról a fejlesztésekről, amelyekkel a fehérvári közlekedést szeretnék segíteni, így a már épülő déli összekötő útról, illetve – az állami forrás maradványából megnyílt lehetőségként – a Móri út első ütemének felújításáról. A tervek között az M81-es útfejlesztést, valamint a negyedik sztrádalehajtó megépítését emelte ki. „Az Auchan-körforgalomnak nevezett két körforgalom minden egyes napon, ma már minden egyes órában gondot okoz a székesfehérváriaknak és azoknak, akik az M7-esről szeretnének a városba jönni. Meg fog valósulni a két körforgalom „turbósítása”, ami segít majd, hogy gyorsabban áthaladhassanak az odaérkezők.” Végezetül megköszönte a projektek során tanúsított partnerséget, hogy közösen dolgoznak a fehérvári közlekedés jobbá tételén.

Mészáros Attila
alpolgármester arról szólt, hogy a járványhelyzetben sok minden megállt, azonban az építőiparra és a mélyépítésre ez nem volt igaz, ott folyamatosan dolgoztak a szakemberek, amiért köszönetet mondott. „A közúti és a kötöttpályás közlekedés fejlesztése, és ezek összehangolása a közösségi közlekedéssel – ezek az elkövetkező évek legfontosabb közlekedési feladatai. A déli, dél-nyugati városrész tehermentesítése a déli összekötő úttal, majd az intermodális közlekedési központtal, az Új Váralja sor átkötése a Mártírok útjára, ezek is mind nagyon fontos feladatot jelentenek.” Első lépésként a nyáron bevezetésre kerülő új hálózatot és autóbusz-menetrendet emelte ki az alpolgármester, amelynek lényege, hogy a vasútállomást is bevonva, a lehető legkevesebb átszállással megközelíthető legyen minden fontos intézmény, ezzel is ösztönözve a fehérváriakat a közösségi közlekedés választására; a következő időszak elképzeléseiből pedig többek között a Bakony utcai átkötés megépítését emelte ki.
 
A KTE Fejér megyei elnöke, Szőke Ferenc büszkén számolt be az elmúlt időszakban az online térben megvalósult programokról, valamint arról, hogy az országos elnökség a megyei szervezet öt tagjának munkáját is szakmai díjakkal ismerte el. Közülük a helyszínen jelenlévőket név szerint is köszöntötték: Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője Jáky József-díjban részesül, Kalmár-Ruskovics Tamás Arany jelvény kitüntetést vehet majd át, Szőke Ferencnek pedig Örökös tagságot adományoztak.

Molnár István
titkár a nap programjairól szólva elmondta, hogy mindig az aktualitásokat keresik, a székesfehérvári közlekedés mellett megyei kitekintéssel is. Így üzemeltetési, felújítási és fejlesztési kérdések is napirendre kerültek. Emellett, a környezettudatosság jegyében új építési módszerekről hallhatnak a tagok, illetve elektromos roller kipróbálási lehetőséggel is készültek. Ennek a mikromobilitási eszköznek a megjelenése és az abból adódó kérdések egyébként is aktuálisak. Nemrég jelent meg erre vonatkozó szabályozás, de ahogy Molnár István kiemelte: az útpálya adott, az igény viszont egyre nő, ezek is mind megoldandó problémák, amelyekre megoldási javaslatokat kell a szakembereknek kidolgozniuk.

Nagy Zsolt
, a Közlekedési Iroda vezetője előadásában a közlekedésfejlesztési tervek mellett szólt többek között a napi 14 ezres autósforgalmat bonyolító Balatoni úti felüljáró tavalyi felújításáról, az épülő déli összekötő útról, a Budapest-Balaton kerékpárút fehérvári szakaszairól, valamint arról, hogy idén is valamennyi városrészben valósulnak meg út-, járda és parkolófejlesztések.

(Fotó: Molnár Artúr)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

VPannónia Szíve

2021. július 29. csütörtök 07:32,
Márta, Márti és Flóra napja van.
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com