Sok a beteg, egy postahivatalt ideiglenesen bezárnak Fehérváron

Szerző: user

2021-03-23

Ideiglenesen felfüggesztik a Szárazrét posta működését Székesfehérváron március 25-től, amit a járványhelyzetben egyre növekvő dolgozói megbetegedések tesznek szükségessé. A következő három szombaton az Auchan áruházban található posta is zárva tart – erről tájékoztatja a Magyar Posta Zrt. a lakosságot. Így szeretnék megőrizni a nagyobb postahivatalok működőképességét. Mint írják, az érintettekhez legközelebbi, a Palotai út 6. szám alatt működő 7-es postán továbbra is fogadják az ügyfeleket.

A Magyar Posta Zrt. Nyugat-magyarországi Területi Igazgatósága arról tájékoztatta Székesfehérvár Önkormányzatát, hogy ideiglenes intézkedésekre kényszerül, melyek legfőbb célja, hogy az egyre súlyosbodó járványhelyzetben is fenntartsák a nagyobb postahivatalok működőképességét – ezért összevonják az szolgálatot ellátókat.

A dolgozóikat is érintő megbetegedések számának növekedése miatt március 25-től, csütörtöktől átmenetileg szüneteltetik a Szárazrét posta működését. A következő három szombaton, azaz március 27-én, április 3-án és április 10-én pedig zárva tart az Auchan áruházban üzemelő posta is.

Az érintett körzetekhez legközelebbi 7-es számú posta a Palotai út 6. szám alatt – a kis Tesco épületében – továbbra is üzemel az alábbi nyitva tartási rend szerint:
hétfő: 07.00 – 19.00
kedd, szerda, csütörtök és péntek: 8.00-18.00
szombat: 8.00-19.00
vasárnap: zárva

Ezúton kérik, egyben köszönik a lakosság megértését és türelmét!



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. július
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by user

2021-03-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Startol a Sukorói Zenei Nyár

Startol a Sukorói Zenei Nyár

Az idén immár 16. éve rendeznek Sukorón - a világjárvány miatt két évnyi kényszerszünettel - a református templomban...

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami