A Szent István Király Múzeum az Önkormányzat segítségével, támogatásával egy belga aukción szerezte meg, majd hazaszállította és kiállítja az ókori, jelen ismeretek szerint Venus istennőt ábrázoló szobor fejet, amelyet – restaurálás előtti állapotában – augusztus végéig ingyen tekinthetnek meg az érdeklődők a múzeum Fő utcai rendház épületében. Ezt sajtótájékoztatón jelentették be az illetékesek.
A ma délutáni eseményen dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Pokrovenszky Krisztián múzeumigazgató és dr. Belényesy Károly, a SZIKM szakmai vezetője mutatta be a 2023. június 30-án a Rob Michiels Aukciós ház (Bruges, Belgium) árverésén megvásárolt római kori műtárgyat. A tárgy proveniencia tanúsítványa szerint származási helye Székesfehérvár (Pannonia provincia), származási idő: Kr. u. 1–4. század.
Nem túl gyakori a magyar közgyűjtemények és múzeumok tekintetében, hogy aukción műtárgyakat vásároljanak – mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester. „Fontosnak tartottuk, hogy nyilvános sajtóeseményen számoljunk be a sikeres vásárlásról, hiszen gyönyörű darabbal gazdagodott a Szent István Király Múzeum gyűjteménye. Az a szándékunk a múzeum vezetésével együtt, hogy ha bárhol a világon előkerül olyan műtárgy, ami a városhoz kötődik és a múzeum gyűjteményébe való, akkor azt – ha lesz rá lehetőségünk – szeretnénk hazahozni. Külön köszönöm a múzeumnak, hogy a szobor bárki által megtekinthető lesz augusztusban a Fő utcai felújított rendház épületben.”
„Június elején tudtuk meg, hogy a szobor bekerült egy árverési katalógusba, és rögtön ezután elkezdtük az intézkedést – ismertette dr. Belényesy Károly, a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatója. „Rendkívül sok antik régiség került ki a 19 században a világ műkincspiacára, és a tulajdonosok sokszor eladásra kínálják ezeket a műtárgyakat. A Venus szoborfej is egy család tulajdonában volt, és egy bruges-i aukciósház kínálta eladásra. A francia nyelvű proveniencia eredetiségvizsgálat tanúsítványán pedig származási helyként Székesfehérvár volt megjelölve. Gyorsan lépéseket tettünk az aukciósház irányába, mert szerettük volna közvetlenül megvenni a családtól, végül azonban az árverésen kellett részt vennie a múzeumnak, ahol sikerült megvásárolnunk a műtárgyat, mintegy négyezer euróért. Mindenki számára izgalmas lesz majd az a kutatás, ami az augusztusi kiállítás után kezdődik: a Szépművészeti Múzeum műtárgylaborjába kerül az alkotás, s a vizsgálat közelebb visz minket majd a történetéhez.”
A műtárgy egy mészkő női fej, melynek orra későbbi kiegészítés. Paraméterei a következők: 305 mm magas, szélessége 152 mm. A szobor ikonológiai típusa feltehetően Venus Genetrix. A Szépművészeti Múzeum laborjában roncsolásmentes neutronrezonancia-képalkotás kutatási módszer alapján elvégzett analízisre kerül sor, majd ezek eredménye alapján egy restaurálási folyamat veszi kezdetét. A műtárgyvizsgálatok után a térség római kori történetére vonatkozóan gazdagodhat a tudásunk. A szoborfej pedig a székesfehérvári Szent István Király Múzeum régészeti gyűjteményébe kerül.
(SZIKM, Media24)
0 hozzászólás