A Magyarország – Norvégia válogatott jégkorong mérkőzéssel nyitotta meg hivatalosan kapuit az új Alba Aréna Székesfehérváron. A minden igényt kielégítő multifunkciós sportcsarnokot szép győzelemmel avatták fel hokisaink: a fehérvári játékosokra épülő nemzeti együttesünk Terbócs és Papp góljaival 2-1-re verte az elitmezőnyben szereplő, az A-csoportos vb-re készülő északi alakulatot. Az aréna történelmi első góljának szerzője, Terbócs István is a Volán játékosa!
Bár a megnyitóünnepség csak 18.00, a meccs pedig 18.30-kor kezdődött, már 17.00 órakor hosszú sorok kígyóztak a bejáratoknál, miként a parkolók is már csaknem telt házas állapotban voltak egy órával a kezdés előtt. A csarnokon kívül a Magyar Honvédség katonái fegyver- és járműbemutatóval várták a nézőket, de az ART Kulturális Egyesület is számos fejtörővel, ügyességi játékkal szórakoztatta a szurkolókat.
Fél órával a kezdés előtt az aréna elsötétült, az ünnepélyes megnyitón pedig Magyarország, Norvégia és Székesfehérvár lobogója egyszerre csúszott a jégen, majd dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára köszöntötte a közönséget.
„Sokan tudjuk fehérváriak, hogy szinte több évtizede várakozunk arra, hogy ez az aréna elkészüljön, és jó látni, hogy most készen van.” – kezdte köszöntőjét a városvezető, aki külön köszöntötte Norvégia magyarországi nagykövetét, Tryne Skymoent, valamint a norvég jégkorong-válogatottat, akik elfogadták a meghívást az aréna megnyitójára. Megköszönte továbbá a magyar jégkorong-társadalom, kiemelten id. Ocskay Gábor hosszú évtizedek óta tartó munkáját, valamint a Magyar Kormány támogatását, melynek köszönhetően nem csak az Alba Aréna, hanem a körülötte lévő infrastruktúra is felépülhetett. Hálával szólt a tervezőkről, kivitelezekről, arról a sok száz emberről, akik télen-nyáron dolgoztak az aréna építésén. „Hiszünk a közösség erejében, ehhez pedig közösségi terek kellenek. A sport és a kultúra két olyan terület, ami összehozza az embereket.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki végezetül megköszönte a jelenlévőknek, azoknak az állampolgároknak, akik adóforintjaikkal – csak úgy, mint a kórház vagy az iskolák esetében – hozzájárultak az Alba Aréna megvalósulásához. Hozzátette: bízik benne, hogy sokan térnek majd vissza az Alba Arénába, a város legújabb közösségi terébe a jövőben is, legyen szó bármilyen sportról vagy kulturális rendezvényről.
Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára egy személyes emlék felidézésével köszöntötte a fehérváriakat, miszerint 2013-ban járt először Székesfehérváron jégkorong-mérkőzésen, azóta pedig minden lépését figyelemmel kíséri a székesfehérvári hokinak. „A fehérvári jégkorongról nem lehetne beszélni, ha néhány évtizeddel ezelőtt id. Ocskay Gábor nem dönt úgy, hogy szinte a semmiből felépíti ezt a csodálatos sportágat.” – méltatta a magyar és a fehérvári jégkorong ikonikus alakját, akinek életműve kapcsán a tanulság: mindig keresni kell a lehetőségeket, hogy az álmainkat valóra tudjuk váltani. Ocskay Gábort igazolja a 13 magyar bajnoki cím, a folyamatos nemzetközi kupaszereplés, valamint az, hogy néhány éve a fehérvári utánpótlásképzés államilag elismert akadémia és módszertani központ lett. Az államtitkár a sportág történetében jelentős dátummal, a 2008-as szapporói feljutás emlékével vont párhuzamot: „2008. április 19-én a szapporói hősök feljutottak az elitkörbe. 16 évvel később, 2024. április 19-én az egész magyar jégkorong ünnepe emiatt a gyönyörű létesítmény miatt. Remélem, hogy legalább akkora mérföldkő lesz ez az aréna, mint a szapporói csoda.” Az államtitkár id. Ocskay Gábor gondolataival zárta szavait, miszerint akkor boldog, ha sok mosolygós arcot lát a csarnokban: „A következő években legyen sok esemény, akár a sport, akár a kultúra területén, ami mosolyt csal az emberek arcára az arénában.”
A beszédeket követően a közönség rövid videóban ismerkedhetett meg az Alba Aréna felépülésének folyamatával, majd látványos 3D vetítés fokozta a hangulatot. A csapatok bevonulása, a norvég, valamint a magyar himnusz – melyet Zabos Regina, a Fehérvár Hangja korábbi győztese énekelt – után id. Ocskay Gábor, a magyar és a székesfehérvári jégkorong legendás alakja érkezett a jégre, hogy elvégezze az aréna első korongbedobását. A fehérvári ikont vastapssal köszöntötte a 6500 szurkoló.
A magyar válogatott tett róla, hogy ne érvényesüljön a papírforma és megmaradjon az ünnepi hangulat a jégen is. Az első harmad vége előtt hat perccel meg is érkezett az Alba Aréna első gólja: egy kapu előtti kavarodás után a Hydro Fehérvár AV19 csatára, Terbócs István lőtte be a korongot, megszerezve ezzel az új csarnok történetének első gólját. Az első harmad után az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia U8-as csapatai vették birtokba a jeget, hogy rövid meccseken mutassák be tudásukat. A második harmad elején többször is próbára tették Bálizs kapust, aki valamennyi alkalommal jól vizsgázott. Több nagy helyzet után aztán újra zúgott a Repül a bálna, miután Papp Kristóf nagyszerű cselek után mattolta a norvég kapust. Maradt izgalom az utolsó játékrészre is, miután a norvégok a harmad vége előtt Victor Granholm, az Östersund játékosának emberelőnyös góljával szépítettek. A felek 2-1-gyel fordultak az utolsó szünetre, ahol a Székesfehérvári Curling Egylet szinkronkorcsolyázói adtak látványos műsort. A záróharmadban ugyan mindkét oldalon akadt lehetőség, a meccset mindkét csapat megfogyatkozva fejezte be, miután mindkét csapatot kiállítással büntették a játékvezetők. A rendes játékidőt követően a csapatok előzetes megállapodása szerint 5-5 büntetőlövés következett, melyben a norvégok bizonyultak jobbnak.
A mérkőzés legjobb játékosainak járó díjakat Tryne Skymoen, Norvégia magyarországi nagykövete, valamint Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője adták át. A norvég válogatott legjobbja a 71-es Bakke Olsen lett, míg a magyar válogatottban a kiváló százalékkal védő kapus, Bálizs Bence kapta az elismerést.
A nyitóhétvége április 20-án, szombaton 16.00 órától ugyanezen két csapat mérkőzésével folytatódik. A szombati mérkőzésre még közel 100 jegy kapható, melyeket elővételben ide kattintva vásárolhatnak meg, 3000 forintos ártól. Az sem marad jég nélkül, aki lemarad a nyitóhétvége mérkőzéseiről: az Alba Arénában a következő hetekben április 22-én, vasárnap, április 26-án, pénteken és április 27-én, vasárnap közönségkorcsolyát rendeznek, ahol a nézők kipróbálhatják az aréna jegét. A jégfelület május 1-jén egy Arénabulival búcsúzik.
A jeges aktivitások után az Alba Aréna a kulturális programok színtere lesz. Május 24-én érkezik a látványos, nagyszabású musical show, a Nicola Tesla – Végtelen Energia, majd június 15-én a Quimby ad nagykoncertet. Jegyek még valamennyi eseményre kaphatóak mind a helyszínen, mind a Tourinform Irodában, vagy online a Jegymester felületén. Jegyinformációkat ide kattintva olvashatnak.
(Fotó: Mátay Balázs)
0 hozzászólás