Problémamegoldó versenyt rendeztek a fehérvári MCC-ben

Szerző: Media24

2023-03-11

Alakítsátok Ti a történelmet! mottóval rendezték meg az OKPV – Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny – regionális döntőjét a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjában. A fiatalok az amerikai történelem egyik legjelentősebb eseményét, a bostoni teadélutánt játszották újra, beleképzelve magukat a híres döntéshozók helyzetébe. Az áprilisi fővárosi  döntőbe négy csapat jutott tovább.

Az OKPV egy történelmi problémamegoldó verseny, melyet egyetemisták szerveznek. A résztvevők híres történelmi eseményeket, szituációkat gondolhatnak újra, forradalmi ötletekkel mutathatják meg, hogy ők hogyan alakították volna a történelmet. Célja a diákok körében az esetmegoldás módszertanának átadása, a kritikus gondolkodás fejlesztése. Sokkal több, mint egy történelmi verseny, hiszen a résztvevők számot adnak a prezentációs készségükről, kreatív gondolkodásukról és arról, hogyan miként tudnak csapatban dolgozni.

A MCC Székesfehérvári Képzési Központja harmadszor adott otthont a területi döntőnek, melyen a közép-dunántúli régióból, Fejér és Veszprém vármegyéből érkezett 12 háromfős csapat vett részt. A diákok a hét elején megkapták a feladatot: az amerikai történelem egyik meghatározó eseményét, az 1773. december 16-i bostoni teadélutánt gondolták újra. Ez az eseménysorozat volt a közvetlen előzménye az amerikai függetlenségi háború kitörésének. A diákok az előadásuk során beleképzelték magukat a nagy történelmi személyek helyzetébe, és hoztak képzeletbeli döntéseket úgy, ahogy ők jónak látták. A diákokat történészekből és történelemtanárokból álló zsűri értékelte és négy csapatot juttatott  tovább az áprilisban Budapesten zajló döntőbe.

Östör Annamára, az MCC helyi képviseletvezetője elmondta, nagy öröm, hogy több iskolából is jöttek diákok, akik megtapasztalhatják a Képzési Központban folyó munkát és értékeit, majd jó hírét viszik Székesfehérvárnak.

(ÖKK, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2023-03-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami