Újabb „testvérrel” bővült a Székesfehérvári Egyházmegye különleges alkoholos termékcsaládja. A székesfehérvári püspök sörei, Szent Imre, Szent Gellért és Prépost után megérkezett a Prépost sörből készült sörpárlat. Péntek délután a Barátok kávézóban mutatták be az Agárdi Pálinkafőzde termékét, illetve az újra kapható három sörfajtát.
A 2015 óta elérhető, idéntől azonban új helyszínen, de a régi recept szerint főzött Szent Imre, Szent Gellért és Prépost sörök mellett, egy új termékkel, a Prépost sörpárlattal bővült a kínálat. A kóstolóval egybekötött esemény Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök sörhöz kapcsolódó gondolataival kezdődött, amelyeket Nagy Péter színművész tolmácsolt.
„Ez nem elsősorban egy gazdasági vállalkozás” – mondta Spányi Antal megyés püspök. Ezeknek a termékeknek is az a céljuk, hogy az „embereket szólítsuk meg egy új síkon, olyan emberekkel tudjunk kapcsolatot teremteni, akik egy szentmisére nem térnek be.”
„Mi a sör esszenciáját készítettük el” – mondta Vértes Tibor, az Agárdi Pálinkafőzde ügyvezetője – „minden olyan jegy megtalálható benne, ami a Prépost sört jellemzi.” Magyarországon nem túl ismert a sörpárlat, de a tradicionális sörkészítő országokban nagy hagyománya van. A készítése nagyrészt megegyezik a pálinkáéval, de itt az első lépéseket meg is spórolhatják, hiszen egy erjesztett, kész sör a kiinduló alap.
Róth Péter alpolgármester rögtön leszögezte, hogy ő elsősorban borpárti, ám szívesen fogyasztja időnként a püspöki söröket is. Örömét fejezte ki, hogy a környéken egyre több kis- és középvállalkozás foglalkozik azzal, hogy kézműves termékeket állítson elő, akár kézműves alkoholos termékeket is, magas minőségben. „Ha ilyet vásárolunk, azzal a helyi gazdaságot segítjük, a helyi embereket juttatjuk munkához, megélhetéshez.” Egyúttal felhívta a figyelmet a felelős alkoholfogyasztás fontosságára.
A Prépost párlat egy újdonság, és exkluzivitását az is jelzi, hogy összesen 243 üveg készült – tudtuk meg Smohay Andrástól, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatójától, aki azt is elárulta, hogy az idei évben a teljes termékpaletta az Egyházmegye területén készült, a söröket Németh Antal sörfőzőmester receptje alapján a kápolnásnyéki Belatiny Sörmanufaktúra Kft. gyártja, a párlatot pedig az Agárdi Pálinkafőzde.
(ÖKK/Media24)
0 hozzászólás