Ötéves születésnapját ünnepelte a Sóstó Látogatóközpont

Szerző: Media24

2024-05-01

A Sóstó Látogatóközpont vidám programokkal, meseelőadással, környezetvédelmi játékokkal, solymászbemutatóval várta a látogatókat ötödik születésnapja alkalmából. Az ünnep keretében adták át a „Sóstón jártam, Sóstón láttam” rajzpályázat díjait.

A születésnapos legnagyobb ajándéka, ha az ünnepen sokan veszik körül és örömmel köszöntik. A Sóstó Látogatóközpont is így ünnepelhette ötödik születésnapját, hiszen sokszázan érkeztek már a délelőtt során az eseményre, ahol kézműves foglalkozásokkal, interaktív előadásokkal, több állomásos Sóstós születésnapi nyereményjátékkal, kültéri és beltéri játékokkal, büfével, kóstolókkal tették felejthetetlenné a családok számára a május 1-jét.

A délelőtti megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében felidézte a Sóstó Látogatóközpont indulásának történetét. A városrész, a Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációjával, a Sóstói Stadion felújításával egy gyönyörű, a fehérváriak és az ideérkezők számára egyik kedvenc kirándulóhely született. A Sóstó Látogatóközpont szakmai munkájának köszönhetően is egyre növekszik a látogatók száma. Az itt zajló, gyerekeket, felnőtteket, csoportokat megszólító programok középpontjában a természetvédelem, a fenntarthatóság, a környezettudatos életmód áll.

A köszöntőt követően adta át a polgármester és Molnár Orsolya, a központ vezetője a „Sóstón jártam, Sóstón láttam” rajzpályázat nyerteseinek ajándékát. A pályázatra, amelyre a természetvédelmi területen szerzett élményeket, a varázslatos értékeket és a természeti csodákat ábrázoló alkotásokat várták, több mint félszáz rajz érkezett három korosztályban. A helyszínen kiállított rajzokra személyesen adhatta le voksát a közönség. Ez alapján az óvodás korosztályban Róth Miranda, az alsó tagozatosak közül Halász Nikolett, a felsősök közül Virág Lili munkája nyerte el a legtöbbek tetszését. A gyerekek egy kirándulás élményét, a természet szépségét és madárvilágát jelenítették meg színes rajzaikon.

Az ötéves Látogatóközpont születásnapi programjában mindenki megtalálta a kedvére valót. A családok nagy érdeklődéssel hallgatták Lovranits Júlia Miért csíp a szúnyog? interaktív mese előadását, majd kíváncsian vették körbe Szekeres Esztert, aki solymászbemutatót tartott, de a vele érkezett baglyot is meg lehetett simogatni. Az ügyeskezűek belekóstolhattak a közösségi festménykészítés élményébe, majd megismerhették a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár munkatársa, Futterer Juci papírszínházában A nagyravágyó feketerigó történetét. Mészáros Ádám interaktív természetismereti foglalkozásához is sokan csatlakoztak.  A Sóstó Látogatóközpont szakavatott vezetője ízelítő ökotúrán a Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Területének szépségeit mutatta be, és a Sóstói Stadion és a Vidi Múzeum titkaiba engedett betekintést a vezetett stadiontúra.

A kiállítók között sétálva a bátrabbak megsétáltathatták a lópiócát, amely, mint megtudtuk, szúnyoglárvákkal táplálkozik, valamint megtekinthették az Apiterápiás Ház méhbemutatóját. Bemutatókkal készült a Sóstó Vadvédelmi Központ, a Szent István Király Múzeum gyógynövény-simogatója játékos feladatok elé állította a vállalkozó szelleműeket, ahol nemcsak tapintani, de szaglászni is lehetett. A Duna Múzeum csigaemelős szerkezetével, óriás társasával, mikroszkópos foglalkozásával és számos ökojátékával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Fejérvíz Zrt. a kicsik és nagyok számára is lenyűgöző kotró munkagépével, lajtoskocsijával, vízkóstolóval és totójával, valamint homokozójával, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár, Farkas Júlia, a Szent István Mézlovagrend, illetve a Tudor Játékcsalád különleges stratégiai táblás fajátékaival és a Fanyűvők Játszóház is sok-sok élményt kínált.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Media24

2024-05-01

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This