Németh János 80! A miniszterelnök is köszöntötte egykori edzőjét

Szerző: Mátay Balázs

2025-01-21

Lovasberényből indulva a MÁV Előrén keresztül jutott el a Videoton SC-hez 1982-ben Németh János, aki immár 43 éve szolgálja a manapság Fehérvár FC néven szereplő klubot. Volt módszertani vezető, utánpótlás edző és technikai vezető felnőtt és utánpótlás szinten egyaránt. A 80. éves „fociintézményt” – akit szinte mindenki ismer a vármegyei futballban – kedden este köszöntöttek barátai, egykori és jelenlegi kollégái és egy volt játékosa, aki nem más, mint Magyarország jelenlegi miniszterelnöke!

Orbán Viktor – aki 1980-’81-ben volt Jani bácsi játékosa a szépemlékű MÁV Előre ifi csapatában, amely a klub valaha volt egyik legsikeresebb utánpótlás alakulatának bizonyult – igazi meglepetés volt a Pokol Pincében jelenlévő ünnepi társaság, és természetesen főleg az ünnepelt számára, mivel érkezéséről előzetesen nem tudott senki. Miután egy szlovákiai programról hazafelé tartva időben belefért a köszöntés is a kormányfő számára. Mindenki Jani bá-ja meghatottan vette át a fotón is látható szép képet egykori csatárától, majd koccintottak a 80 esztendős ünnepelt egészségére.

Az összejövetelen olyan egykori fehérvári focilegendák is jelen voltak, mint a Vidi 1976-os első „ezüstös aranycsapatának” és az 1985-ös UEFA-kupa döntős alakulatának ászai, Kovács József, Hartyáni Gábor, Csongrádi Ferenc, Szabó József és Tiber László, a remek tréner, egykori szövetségi kapitány, Csank János, az ünnepelthez hasonlóan hosszú évtizedek óta a Vidit szolgáló utánpótlás edző, Kiss Imre és fia, a korábbi helyettes sportállamtitkár, a Budafok csapatának ügyvezetője, Kiss Norbert és Jakab János, a Budafok tiszteletbeli elnöke.

A Vidi talán legnagyobb legendája, Karsai László is csak azért nem tudott eljönni, mert a dereka rakoncátlankodik, s még napokig fekvésre van ítélve. A vendéglátót, házigazdát, Bódis Gyulát sem szabad kihagyni a felsorolásból, aki az ezredforduló tájékán évekig elnökségi tagja és támogatója volt a Vidinek, annak is, amelyet Csank János edzett.

A több órán át tartó sztorizásból az említettek mellett Orbán Viktor is kivette a részét. A Miniszterelnök megdöbbentő pontossággal idézett fel 44-45 évvel ezelőtti MÁV Előrés emlékeket, edzéseket, mérkőzéseket, edzőket és játékostársakat, kiemelve Németh „Jani bá” szerepét abban is, hogy nem csak szakmailag, emberileg is sokat kapott tőle, főleg akkor, amikor sokat dilemázott a továbbtanulás előtt, s Jani bácsi volt az, aki azt mondta neki, elsődlegesen a tanulmányaira koncentráljon, mert hosszú távon sokkal többet profitál belőle, mint a bizonytalan futballista karrierből, mert nincs garancia arra, hogy eljut az NB I-ig, vagy éppen nem sérül meg úgy, hogy abba kell hagynia a játékot, miközben az egyetemi diploma hszana egy életen át elkíséri.

Orbán Viktor sokak kérdésére válaszolva a jelenlegi magyar futball és a Vidi helyzetéről, lehetőségeiről, jövőképéről is elmondta a véleményét. Miként arról is, hogy a Puskás Akadémia alapítójaként hogyan viszonyul ahhoz a tényhez, hogy ma már felnőtt szinten is a legerősebb csapatok egyike az NB I-ben listavezető PAFC, s mennyire lehet valós cél számára a bajnoki cím.

A Vidi kapcsán kiemelte: hosszú távon abban látja a megoldást, hogy minél több helyi vagy környékbeli vállalkozás, cég beáll a szponzorok sorába és erre az erős helyi alapra támaszkodva lesz biztosított évről évre az adott szezon költségvetésének jelentős része, amelyhez jöhet más is, de az alap így adott. Arra nem lehet számítani, hogy egy erős multi vagy nagy cég mindig lesz, aki majd „állja a cechet”, mint a MOL idejében, illetve ahogy mellette a jelenlegi tulajdonos egyedül nyúl a zsebébe és tartja el a klubot. A külföldi befektetőket bizonytalannak tartja a miniszterelnök, ezért ezt az utat sem gondolja megfelelő megoldásnak. Végül fontosnak tartotta kiemelni, hogy szerinte a jelenlegi lehetőségek mellett a Vidi stabil középcsapat, amiben nagy szerepe lehet Pető Tamás vezetőedzőnek, aki láthatóan remek munkát végez a csapattal.

Ami a Puskás Akadémiát illeti, a kormányfő kijelentette, hogy bár jelenleg vezeti az NB I tabelláját, nem az az elsődleges, hogy a gárda bajnok legyen, hanem az, ami kezdettől fogva a legfontosabb: évente legyen két olyan saját nevelésű fiatal, akit be tudnak építeni a csapatba. Ha ez adott, és így is sikerülne a bajnoki cím kapujába kerülni, „nem futnak el előle”, de újra hangsúlyozta, hogy a Puskás Akadémia alapvetően az utánpótlásra fókuszál, hogy minél több hasonló tehetséget adjon a felnőtt csapatnak és a magyar labdarúgásnak, mint pl. Sallai Roland, aki ma már nemzetközi klasszis.

Összességében véve egyértelműen megállapítható, hogy Orbán Viktor rendkívül jól tájékozott és felkészült futball ügyekben, miként azt is meg kell jegyezni, hogy nem „csőlátású”, mint azt sokan hiszik. Neki – saját elmondása szerint is – ugyanolyan fontos minden terület, így az oktatás, a kultúra, a családok és az egészségügy fejlesztése, támogatása, mint a sporté vagy a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésé.

Az ünnepelttel, Németh Jánossal készült teljes interjú, az FMC.hu-n, itt olvasható:

https://fmc.hu/2025/01/15/nemeth-janos-80-a-megyei-foci-ikonja-43-eve-a-vidi-szolgalataban

(Fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. január
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Mátay Balázs

2025-01-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This