Nagy sikert arattak a Step and Style táncosai Rómában

Szerző: Media24

2023-11-15

Október végén Rómában jártak a Step and Style Studio táncosai. Az AMD World Dance Championship-en szép elismerésben részesültek: két csoportos koreográfiával 1. és 2. helyezést, illetve egy szóló produkcióval szintén 1. helyezést értek el, és számos egyéb helyezést is sikerült elnyerniük a nemzetközi versenyen. A növendékekkel és felkészítőikkel szerdán délután a Városházán találkozott dr. Cser-Palkovics András és Lehrner Zsolt. Az élménybeszámolókat követően a gratuláció sem maradt el.

A Step and Style Studio a Táncélet Kulturális és Sportegyesület fenntartásában működik Tombor Tímea és Bartha László vezetésével. Tanítványaikkal ők is részt vettek és eredményesen szerepeltek október 26. és 30. között a római AMD World Dance Championship-en.

Ez a siker adta a szerdai találkozó apropóját, hiszen – ahogy dr. Cser-Palkovics András fogalmazott – szép hagyomány, hogy mindazokat, akik eredményt érnek el fehérváriként, a bajnokokat mindig köszöntik, megmutatva teljesítményüket a város közösségének is. Így van ez a több kupával hazatért táncosokkal is.

A nemzetközi versenyen elért eredményeket Bartha László ismertette a városházi találkozón. Mint elmondta: közel 200 koreográfiával 11 nemzet táncosa indult a római versenyen. A fehérvári Step and Style Studio modern tánc és kortárs tánc kategóriában indíthatott táncosokat, így két versenynapon is részt vettek.

A Junior korosztályban Kozma Sárának a modern-szóló-junior kategóriában, hét induló táncos közül a győzelmet jelentő 1. helyet sikerült elhoznia.

A felnőtt mezőnyben négy táncosunk képviselte a stúdiót és városunkat. A 14 fős modern-szóló-felnőtt mezőnyben 4. helyen végzett Jecs Noa, 6. helyen Bokor Zsanett, 7. helyen Szekeres Xénia és 10. helyen Nagy Klaudia Dóra.

A kortárs-felnőtt-csoportok között csapatuk öt induló közül 1. helyen végzett és így megnyerte kategóriájában a versenyt, míg a modern-felnőtt-csoportok között pedig hét induló közül az előkelő 2. helyet hozták el.

Kozma Sára szólóban és két csoportos koreográfiánk bejutott a versenyt záró, minden kategóriát felvonultató fináléba, ahol 64 produkció mutathatta be magát ismételten a zsűrinek és a közönségnek. Itt Kozma Sára az összesített 4. helyen zárta végül a versenyt, a kortárs tánc kategóriában indult produkciónk az összesített 12. helyen, míg a modern kategóriában indult a 17. helyen zártak.

A csapat tagjai: Bokor Zsanett, Gede Ágnes, Horváth Míra, Jecs Noa, Kozma Sára, Madarász Mónika, Nagy Klaudia Dóra, Németh Laura, Ocskó-Kü Eszter, Őrszigeti Anna, Pintér Regina, Sallói Zsófia, Szász Katalin, Szekeres Xénia, Szigethy Luca, Szigeti Anna, Szőts Nóra és Tóth Bulcsú.

Tombor Tímea, a Step and Style Studio vezetője mesélt a hosszú felkészülésről és arról a teljesítményről, amit nem profiként, a tanulás vagy munka melletti heti két edzéssel elértek a csoport tagjai. Kiemelte azt is, hogy egy számunkra szokatlan – enyhén lejtős – színpadon kellett táncolniuk növendékeiknek, ami szintén nehezítette a versenyt. Mindezen kihívások ellenére szép eredményekkel és élményekkel tértek haza Rómából.

A Szent István Házban volt a csapat szállása, és a versenynapok közepette szerencsére sikerült Róma városának nevezetességeivel is megismerkedniük. A legnagyobb kihívást az utazás megszervezése jelentette, hogy időben mindenki kijusson a verseny helyszínére. Ennek kapcsán dr. Cser-Palkovics András a gyermekeiket támogató szülőket emelte ki. Őket illeti a legnagyobb köszönet – erősítette meg a polgármester.

A találkozón részt vett Lehrner Zsolt alpolgármester is, aki büszkeségének adott hangot, hogy a csoport hozzájárul a város kulturális és táncéletéhez, sőt ők a motorjai a tánc világnapjához kapcsolódó közös felvonulásnak, ahol a város valamennyi csoportja és táncos közössége megmutathatja magát.

(Fotó: Ostorházi Helga)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-11-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This