Interaktív gyermekműsorral, a közönségkedvenc Buch Tiborral és a hegedűvirtuóz Horváth Emivel, valamint a Duo RedWhite csellóművésznőivel is találkozhatunk a nyár folyamán Gorsiumban. A Tác-Gorsium Nyár programsorozat minőségi szórakozást kínál majd a családoknak a közösségi térré fejlődő Gorsium Régészeti Parkban.
A Tác-Gorsium Nyár programsorozata június 24-én 10 órakor egy gyerekműsorral kezdődik, Tűzkő Sándor színművész Sündisznó címmel tart interaktív előadást a kicsiknek, akiket a műsor után rétessel és üdítővel vendégelnek meg. Július 8-án 18 órától a Duo RedWhite csellóművésznői kortárs zeneműveket adnak elő, és a zenei élményeket borkóstolóval fűszerezik meg, Július 15-én 16 órától Buch Tibor színművész, a hegedűvirtuóz Horváth Emi és gordonkaművész testvére, Horváth Péter lépnek fel Gorsiumban, az operettmixet szintén borkóstoló zárja. A programok nem a szabadtéri színházban, hanem a régészeti park különböző részein zajlanak majd.
Az idei Tác-Gorsium Nyár programjairól tartott sajtótájékoztatón Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszönetet mondott a Gorsium Régészeti Parknak, hogy befogadja ezeket a programokat. „Gorsium azon kívül, hogy egy fantasztikus régészeti park és egyedülálló egész Európában, kiváló helyszíne lesz a nyári programoknak.” – fogalmazott Vargha Tamás, aki szólt arról is, hogy Tác és Székesfehérvár közös szívügye Gorsium, hiszen a székesfehérvári Szent István Király Múzeumhoz tartozik, de Tác mellett található. Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszönetet mondott a múzeumnak és a programokat szervező Értékmentők civil csapatának is.
Belényesy Károly, a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatója örömét fejezte ki, hogy a programok kapcsán át tudják adni a régészeti parkot annak a közösségnek, akik számára korábban csak kiállításokat szolgáltattak. Elmondta, hogy a nyári programsorozat nagy előrelépés a múzeum életében és egy olyan tradíció Gorsium életében, amit szeretnének kiterjeszteni a többi múzeumi intézményre is. „Fontos, hogy a múzeum ne csak avítt, poros műtárgyakról elhíresült intézmény legyen, ne csak erről jusson eszébe az embereknek maga a hely. Gorsium ebből a szerepből kinőtt és a története is máshogyan kapcsolódik ehhez, hiszen egy nagyszerű, gyönyörű parkban találhatóak azok a romok, amelyek látványos kulisszát nyújtanak olyan rendezvényekhez, amelyekkel most a nyár folyamán is találkozhat a közönség.” – tette hozzá.
Kovács Loránd Olivér, a SZIKM Gorsium Régészeti Park szakmai vezetője a civilekkel való együttműködés jelentőségéről is szólt, amelynek egyik része a programok szervezése, de ugyanilyen fontos a park szolgáltatásainak folyamatos fejlesztése is. A szakmai vezető szerint jó példa erre a park területén található színház fejlesztése, amely civil együttműködéssel és iskolák bevonásával történik. Kovács Loránd Olivér hozzátette, hogy mindezek eredményeként igazi közösségi térré kezd válni Gorsium.
Pletser Ádám, az Értékmentők Egyesület elnöke arról is szólt a programok kapcsán, hogy az ilyen típusú összefogások jó eredményeket hozhatnak, és az egyik ilyen kézzelfogható eredmény volt a gorsiumi színház újjáélesztése, amihez Vargha Tamás országgyűlési képviselő is jelentős segítséget nyújtott. „Arra vállalkoztunk, mint civil szervezet, hogy tegyünk még oda mást is a Florália fantasztikus, hagyományos nagyrendezvénye mellé, ennek egyik szelete a Tác-Gorsium Nyár programsorozat. Ennek két rendezvénye lesz ingyenes a Nemzeti Együttműködési Alapnak köszönhetően, az egyik az interaktív gyerekprogram, a másik a Duo RedWhite koncertje.” – mondta el Pletser Ádám. Az Értékmentők Egyesület elnöke elmondta, hogy a Tác-Gorsium Nyár programsorozat keretében lehetőség lesz a jótékonykodásra is, a Buch Tibor – Horváth testvérek esten támogatói jegyet is válthat a közönség, amellyel Gorsium fejlesztését szolgálhatják és egy korhű, késő római kori hajó építését segíthetik a nézők.
(Gáspár Péter)
0 hozzászólás