Megújult az Arany János iskola központi épülete

Egykor még a hazánkban állomásozó szovjet katonák gyermekei, majd a szomszédos iskolaépület 4 évtizeddel ezelőtti felújítása alatt a Rákóczi iskola diákjai is koptatták a padot a mai Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) Szekfű Gyula utcai központi épületében. Az elmúlt időszakban egy átfogó rekonstrukció keretében teljes egészében megújult a csaknem 100 éves épület. A végeredményről ma bejáráson győződhettek meg a város és a tankerület vezetői, valamint a média képviselői.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila alpolgármester, valamint Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója egyetértettek abban, hogy remek munkát végeztek a kivitelezők. Az oktatási intézmény központjában két ütemben zajlottak a munkálatok, amelyek során felújították a teljes homlokzatot és a tetőt, valamint megtörtént az energetikai és a belső felújítás is, összesen több mint 700 millió forintból.

Három évvel ezelőtt – egy másfél éves tervezői munkát követően – indult el az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI Szekfű Gyula utcai épületének nagyszabású rekonstrukciója, melyhez mintegy 600 millió forintot biztosított az épület tulajdonosa, Székesfehérvár Önkormányzata. A Székesfehérvári Tankerületi Központ a kiegészített hozzájárulással, valamint a munkálatok, eszközbeszerzések koordinálásával vett részt a kivitelezésben.

A bejáráson dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy az összefogásnak köszönhetően valósulhatott meg az iskola felújítása. Ebben az intézményben – amely egy gyönyörű, műemléki épületben működik – fantasztikus elhivatottsággal, komoly szakmai munka folyik. A pedagógusok és gyerekek ma már a XXI. századi körülményeknek megfelelően dolgozhatnak, tanulhatnak. Kevesebb mint egy év alatt, határidőre elkészült az első ütem, a homlokzatfelújítás és a tetőcsere. Ezt követően, tavaly nyáron indulhatott el a második ütem, amelynek keretében megújult az épület teljes villamoshálózata, gépészete, fűtési rendszere. Biztos vagyok benne, hogy ezzel az előttünk álló télen már komoly megtakarítást lehet elérni. A munkát folytatjuk itt, valamint az intézmény Budai úti épületében – emelte ki Székesfehérvár polgármestere. Hozzátette, az okostanterem is hamarosan elkészül.

Nagy örömünkre szolgál, hogy iskolánk a 60. születésnapjára kívül-belül megszépült. A lift beépítésével teljes akadálymentesség valósult meg, és a mosdók, a tanári szobák is megújultak. A tanév kezdetére elkészült a tankonyha, az étkező és az irodai blokk is. Olyan közösségi terek jöttek létre, ahol kiváló programokat, kisebb koncerteket, előadásokat tarthatunk a gyerekeknek. Ez a minőségi változás meghatározza a következő évtizedeket. Sokkal szebb és élhetőbb körülmények között tölthetjük a mindennapokat itt, az iskolában – mondott köszönetet Mészárosné Törzsök Zsuzsanna intézményvezető.

A XXI. században egy gyógypedagógiai intézménynek így kell kinéznie ahhoz, hogy célját és funkcióját teljes egészében el tudja látni – hangsúlyozta a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója. Török Szabolcs az összefogás mellett szólt az Önkormányzattal és az iskola pedagógusaival való együttműködésről is. A kívül-belül megújult oktatási intézményben 343 tanuló és pedagógus végezheti komfortosabban a mindennapi munkát, tanulást.

Az oktatási intézmények felújításai remek ütemben haladnak Fehérváron. Több suli vizesblokkja megújult már az elmúlt időszakban, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget Utcai Tagintézményének teljes energetikai felújítása ugyancsak elkészült és átadásra került. A hajrájában tart a Munkácsy Mihály Általános Iskola energetikai felújítása, tavaszra készül el a Tóparti Gimnázium rekonstrukciója és a napokban megkezdődött a Kodolányi Gimnázium felújítása, amelynek keretében teljesen megújul a volt Ybl Miklós Általános Iskola épülete is. A legnagyobb „falat”, a Vasvári Gimnázium teljes felújítása lesz, de már erre sem kell sokat várni. A közgyűlés ősszel dönt a közbeszerzési eljárás megindításáról.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-10-09

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This