Három hónappal a talajradaros vizsgálatot követően megkezdődtek a tervásatások az egykori koronázóbazilika területén. A mostani kutatásokból kiderülhet, hogy a XI. században épült városfal itteni szakasza pontosan mikor épült, és – közvetve – megbízhatón lesz datálható a Szűz Mária prépostsági templom építésének ideje is, hiszen erre jelenleg csak közvetett utalások vannak.
Székesfehérvárt nagyon korán, Európában is szinte egyedülálló módon, már a XI. század elején kőfallal vették körül. Nem csak egy kis részét, hanem – jelen tudásunk szerint – a teljes Belvárost, ami kuriózumnak számított akkoriban, és mutatja a város jelentőségét. E fal maradványainak nyomait kutatják a Nemzeti Emlékhely – Közép-kori Romkertben. Mint ismert, három hónappal ezelőtt talajradarozást végeztek el a területen annak érdekében, hogy kijelöljék az ásatás helyszínét, ahol a feltételezések szerint a középkori városfal alapozását, fagerendákat rejt a föld.
Törmelékek, faragott kövek, cserépdarabok bukkantak elő eddig a tervásatáson – mutatta meg a szelvényben kutató Pokrovenszki Krisztián. A Szent István Király Múzeum főigazgatója, ásatásvezető régész a megkezdett feltárásról szólva elmondta, a középkori fal vonalát a tervek szerint egy méter szint mélységben érik el. Az, hogy a városfal pontosan hol megy, jelenleg nem tudják, ugyanis ezt többször átépítették, lebontották, újra visszaépítették az elmúlt évszázadokban.
„A metszett falban a különböző rétegek között megfigyelhető egy fekete, porózus réteg, amely tele van vassalakkal, azaz égés nyomait őrzi. Ez alatt jelentkezik egy olyan habarcsos, köves réteg, amely közel lesz ahhoz, amit keresünk.” A talajradarozás során készült radargrammon pont ezen a részen látszódik valami anomália. A következő napokban ezt körbe bontjuk, a feltáruló leletanyagot megnézzük, és készítünk egy metszetet is. Reményeink szerint újabb adatokhoz juthatunk majd a helyszín középkorát tekintve.” – tette hozzá a régész.
Az újabb tudományos módszerek segítségével korábban már kiderült: a városfal hossza mintegy másfél kilométer volt, építéséhez pedig rengeteg faanyagot használtak. Ha a Nemzeti Emlékhelyen is sikerül megtalálni ezeket a fagerendákat, akkor a dendrokronológiai kutatásoknak köszönhetően kiderülhet az is, hogy ez a szakasz pontosan mikor épült, és – közvetve – megbízhatóan lesz datálható a Szűz Mária prépostsági templom építésének ideje is, hiszen erre jelenleg csak közvetett utalások vannak.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás