Megkergült kicsit a tavasz mára, de húsvétkor szinte nyár lesz

Szerző: Media24

2024-03-24

Az elmúlt napok többnyire kellemes, tavaszi időjárását követően tegnap este erős széllel megérkezett a hidegfront, amely ma már alacsonyabb hőmérsékletet és helyenként havas-jeges esőt hozott. Ez sem tart azonban sokáig, hétfőtől lassú javulás indul, kedden már 18 fok körül alakul a napközi csúcsérték, de marad még a csapadékhajlam és időnként az erős szél is kellemetlen lehet. Igazán majd péntekre tér vissza – jelen állás szerint – a jó idő, szinte kora nyárias, 20-25 fokos, napsütéses – de sokfelé még szeles – napok köszönnek ránk a hosszú hétvégén, húsvét hétfőig.

Az Időkép és a Met.hu előrejelzése az előttünk álló hétre:

Hétfőn napos-gomolyfelhős időre van kilátás elszórt záporokkal, néhol egy-egy zivatarral. Az intenzívebb gócokat ismét kísérheti apró szemű jég. Többfelé élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lesz az északnyugati szél. Kora reggelre északkeleten pára-, ködfoltok képződhetnek. Elsősorban itt várható gyenge fagy, hajnalra -3 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. A délutáni órákban 10-15 fokot mérhetünk, de záporokat, zivatarokat követően ismét több fokot hűlhet a levegő rövid idő alatt.

Kedden kezdetben fátyolfelhős-napos időre számíthatunk, majd délután délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Kisebb eső csak helyenként délnyugaton fordulhat elő. Élénk, erős, északnyugaton néhol viharos lesz a délkeleti szél. Hajnalban -3, +5, napközben 12-18 fok valószínű.

Szerdán kezdetben változóan fehős lesz az ég, majd délután a Dunántúl fölött megvastagszik a felhőzet, és főként itt fordulhat elő eső, zápor, helyenként zivatar. Az élénk, erős déli-délkeleti szélben 15 és 22 fok közé melegedhet a levegő. Csütörtökön még több tájegységünkön kialakulhat eső, zápor, néhol zivatar is, de délután már egyre többfelé kisüt a nap. A szeles időben délután 15-21 fok várható.

Pénteken már jobbára napos, száraz idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum 4 és 11, a maximum-hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

Szombaton többnyire fátyolfelhős, napos, száraz időre van kilátás. A déli, délkeleti szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 7, 13 fokról 20 és 25 fok közé melegszik fel a levegő.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Media24

2024-03-24

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This