A kifejezetten hűvös és csapadékos májusi és a hasonló június eleji időjárást követően kevesen hitték a prognózist, miszerint az igazi nyár nem kopogtat, június közepén egyből berúgja az ajtót, mégpedig páros lábbal. Nos, ezt most bejött, mert egy héttel ezelőtt még örültünk, hogy végre elérte a 25-26 fokos kellemes nyári értéket a hőmérséklet és akadt 1-2 nap, amikor nem szakadt le az ég, most pedig már nem győzünk árnyékot és légkondicionált helyiséget keresni, s reggeltől estig literszámra isszuk a hideg vizet, mert a hőmérő higanyszála 2-3 nap alatt felszökött 25-ről 33-34 fokra. Ennek eredményeképp péntek éjféltől hőségriasztás lépett érvénybe, legalább kedd éjfélig. A hőség azonban jelen állás szerint nem tágít, sőt, még inkább rákapcsol, holnap 35-36, hétfőn akár 38 fok is lehet az ország egyes területein, így erős esély mutatkozik arra, hogy a hőségriadó csütörtökig meghosszabbításra kerüljön. A mostani prognózisok szerint pénteken érkezhet felfrissülés egy hidegfronttal. Ez azonban nem lesz jelentős, mivel még ekkor is 29 fok körüli csúcsértékkel számolhatunk.
 
Az Időkép előrejelzése szerint vasárnap ismét a napos idő lesz túlsúlyban, az időnként magasra tornyosuló gomolyfelhőkből csak néhol alakulhat ki futó zápor, esetleg zivatar. Nyugaton megélénkül a déli szél. A hajnali 15-22 fokról délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő. Hétfőn a napsütés mellett időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Elszórtan előfordulhatnak helyi záporok, zivatarok. Többfelé élénk, néhol erős lehet a déli-délnyugati szél. A legmelegebb órákban 32-38 fokra van kilátás.


Kedden is hasonló forróságban lesz részünk, a hajnali órák sem igazán hoznak már felfrissülést. A napos időt csupán északon, északkeleten szakíthatja meg egy-egy zápor, zivatar a délutáni órákban. Délen és nyugaton élénk lesz a nyugati-délnyugati szél. Szerdán és még csütörtökön is tombolni fog a kánikula hazánkban, továbbra is 32 és 38 fok között alakulnak a maximumok. A sok napsütés mellett szerdán csak néhol, csütörtökön elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A légmozgás többfelé élénk, erős lehet.